Ország-világ

2018.06.21. 16:00

Magyar kutatók bebizonyították: nem hűt a zebracsík

Ön tudja, miért csíkosak a zebrák? Olvasóink a Borsonline.hu-n szavaztak: a legtöbben úgy vélik, az álcázás miatt ilyenek ezek a patások.

Nem azért alakult ki az evolúció során a zebrák csíkossága, mert az a forróságban légáramlást előidézve jobban hűti a testet. Ezt négy hónapnyi kísérlettel magyar kutatóknak sikerült bizonyítaniuk. Hogy mégis miért lettek csíkosak a zebrák, arról nagyon régóta vitáznak. Charles Darwin és Alfred Wallace már 1870-ben ütköztette véleményét, és azóta legalább 18 elmélet született. Közülük az egyik volt a légáramlás kiváltotta hűtő elmélet, aminek a végére most pont került. - írja a Borsonline.hu.

 

fotó: BorsOnline

fotó: BorsOnline

 

fotó: BorsOnline

fotó: BorsOnline


70 éves elméletet cáfolnak a magyarok Az Állatorvos-tudományi Egyetem, a svéd Lundi Egyetem és az ELTE Természettudományi Karának kutatói a Scientific Reports folyóirat most megjelent cikkében magyarázták meg felfedezésüket.

 

fotó: BorsOnline

fotó: BorsOnline

 

Az egyik leghíresebb elmélet, amit sikerült megcáfolnunk, már legalább hetvenéves.

– mondta a Borsnak Horváth Gábor, az ELTE Természettudományi Karának do­cense, a kutatás vezetője.

Eszerint napsütésben a fekete csíkok jobban felmelegszenek, ettől felszálló légáramlat keletkezik, míg a fehérek kevésbé, ezért ott leszálló légáramlat alakul ki. Ettől apró légörvények keletkeznek, amik hűtik a testet. A fizikát ismerők ezt elképzelhetőnek is tartották.

– mondta el.


Lovastanyán dolgoztak


Horváth Gábor és kollégái tavaly kezdték a munkát. Kaptak kutatási pénzt, beszereztek hőmérőket, automatikus meteorológiai berendezést, fekete, fehér, szürke lóbőröket, valamint szarvasmarha- és zebrabőröket. Vettek hordókat, ezeket bevonták az előbb felsoroltakkal, feltöltötték vízzel, és beindult a kísérlet.

fotó: BorsOnline

fotó: BorsOnline

 

fotó: BorsOnline

fotó: BorsOnline

Gödön egy lovastanyán négy hónapig végeztük a méréseket úgy, hogy ötpercenként rögzültek az eredmények. Kiderült, hogy legkevésbé a fehér, legjobban a fekete hordó melegedett fel, de a csíkos és a szürke között nem volt különbség.

– mesélte a Borsnak Horváth Gábor, aki büszke teljesítményükre.


Bögöly ellen véd


A kutatócsoport fantáziáját évek óta izgatják a csíkok. Pár éve azt vizsgálták, hogy a böglyök ellen nyújtanak-e valamiféle védelmet, hiszen ezek a rovarok legszívesebben a lovakat támadják. Szívják a vérüket, mert az a petéik fejlődéséhez szükséges. Kiderült, igen, munkájukat pedig 2016-ban fizikai tudományok kategóriában lgNobel-díjjal jutalmazták, amit mulatságos, de érdekes kutatásokért osztanak. Elért eredményükből gyakorlati haszon és üzleti siker is lett: a zebracsíkos lótakarót már több lovasboltban árulják körülbelül 37 ezer forintért.

 

fotó: BorsOnline

fotó: BorsOnline



Kutatnak tovább


Az ELTE docense elárulta, nem hagyják abba a vizsgálódást.

 

fotó: BorsOnline

fotó: BorsOnline

Négy évünk van zebrakutatásra, ezért a munkát tovább folytatjuk. Vizsgáljuk majd ezen emlős és a bögöly hőkapcsolatát. Utóbbiak főleg a fekete állatokra mennek. Látják a különböző színű lovakat, mindegyiknek jó lenne a vére, de mégis a feketét választják. Ennek valamilyen hőoka lehet, de hogy mi, azt még nem tudjuk. Egy másik dolog, amire kíváncsiak vagyunk, az a légörvények esetleges kialakulása.

– fejtegette a terveket a szakember.


Borsonline.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában