Ország-világ

2019.05.13. 17:44

Letartóztatták a drognagyit, aki 65 évesen terjesztette a kábítószert Püspökladányban - Videó

A nyomozás adatai szerint az asszony rendszeresen otthonában fogadta a vevőket, akik többfajta kábítószerből is választhattak. A hajdú-bihari rendőrök közel 1 millió forintot, valamint majd 100 adag kábítószer gyanús anyagot és tablettát foglaltak le.

A rendőröknek olyan információ jutott a tudomásukra, hogy Püspökladányban egy 65 éves nő marihuánát, extasyt és más kábítószereket árul a lakásában.


A nyomozók a házkutatást tartottak a nő otthonában, amely során több kiporciózott, kábítószergyanús fehér port, növényi származékot valamint közel 100 darab tablettát foglaltak le.

 



A Püspökladányi Rendőrkapitányság vele szemben kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival és a püspökladányi nyomozókkal 2019. május 9-én elfogták és előállították a nőt a helyi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és indítványozták letartóztatását, amit a Debreceni Járásbíróság 2019. május 12-én rendelt el.

Címkék#belföld

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában