Ország-világ

2019.04.14. 11:08

Közzétették, hogy hol lesz falusi csok - ezek a megyei települések!

Győr-Moson-Sopron megye 96 helysége szerepel a listán.

A kormány honlapján tették közzé azon települések listáját, ahol a falusi családi otthonteremtési kedvezmény elérhető lesz. Győr-Moson-Sopron 96, Komárom-Esztergoml 45 helysége szerepel a listán. A falusi csoklistára azok az ötezer lelkesnél kisebbközségek, kisvárosok kerültek fel, ahol a lakosságszám 2003 és 2018 között akár a legkisebb mértékben is csökkent. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szavaiból a tegnapi budapesti sajtótájékoztatón kiderült: 2486 ilyen település van az országban. Közölte: a program július 1-jével indul, és egyelőre három évig, 2022. június 30-ig lesz elérhető. A kormány monitorozni fogja, milyen hatása van a támogatási rendszernek. Ha 2022-ben továbbra is van igény a programra, dönthet a folytatás mellett, illetve az érintett települések listáját is felülvizsgálhatja, akár bővítheti is.


A kedvezményezett településeken használt lakás és ház vásárlására, illetve a megvásárolt ingatlan felújítására, korszerűsítésére és bővítésére egy gyermek megléte vagy vállalása esetén 600 ezer, két gyermek esetén 2,6 millió, három vagy több gyermek esetén pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a fiatal párok. Megelőzendő, hogy az intézkedés rendkívüli módon felhajtsa a falusi ingatlanok árait, a támogatási összegek maximum fele költhető vásárlásra, a fennmaradó rész pedig korszerűsítésre, felújításra fordítható – magyarázta a kormánybiztos. Szavai szerint azok a családok, akik korábban már – akár a csok lehetőségeit kihasználva – megvásároltákingatlanjukat, korszerűsítésre és bővítésre, szintén vissza nem térítendő támogatásként, megkaphatják a falusi csok támogatási összegeinek felét.


A Győr-Moson-Sopron megyei érintett települések: Acsalag, Árpás, Ásványráró, Babót, Bágyogszovát, Bakonygyirót, Bakonypéterd, Bakonyszentlászló, Beled, Bezenye, Bodonhely, Bogyoszló, Bőny, Bősárkány, Cakóháza, Cirák, Csáfordjánosfa, Csér, Csikvánd, Darnózseli, Dénesfa, Edve, Egyed, Egyházasfalu, Enese, Farád, Fenyőfő, Fertőd, Fertőszentmiklós, Gönyű, Gyalóka, Gyóró, Gyömöre, Győrasszonyfa, Győrság, Hegyeshalom, Himod, Hövej, Iván, Kajárpéc, Kimle, Kisbabot, Kisbodak, Kisfalud, Kóny, Lázi, Maglóca, Magyarkeresztúr, Markotabödöge, Mecsér, Mezőörs, Mihályi, Mórichida, Mosonszentmiklós, Mosonudvar, Nagyszentjános, Nemeskér, Nyalka, Osli, Pannonhalma, Pásztori, Pinnye, Rábacsanak, Rábacsécsény, Rábakecöl, Rábapordány, Rábasebes, Rábaszentandrás, Rábaszentmihály, Rábaszentmiklós, Rábatamási, Rábcakapi, Répceszemere, Répcevis, Románd, Röjtökmuzsaj, Sikátor, Sobor, Sopronhorpács, Szakony, Szany, Szerecseny, Szil, Szilsárkány, Tápszentmiklós, Tárnokréti, Tét, Újkér, Und, Vág, Várbalog, Vásárosfalu, Vének, Vitnyéd, Völcsej, Zsebeháza.


A Komárom-Esztergom megyei érintett települések: Ácsteszér, Aka, Almásfüzitő, Annavölgy, Bábolna, Bajna, Bakonybánk, Bakonyszombathely, Bana, Bársonyos, Bokod, Császár, Csatka, Csém, Csép, Csolnok, Dad, Dág, Dunaalmás, Epöl, Kerékteleki, Kesztölc, Kisigmánd, Kocs, Kömlőd, Lábatlan, Máriahalom, Mocsa, Mogyorósbánya, Nagyigmánd, Nagysáp, Neszmély, Réde, Sárisáp, Súr, Szákszend, Szomód, Szomor, Tarján, Tárkány, Tokod, Tokodaltáró, Vérteskethely, Vértessomló, Vértestolna.

Címkék#dunántúl

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában