Járvány

2020.04.26. 10:45

Operatív törzs: hétvégén számos alkalommal megszegték a kijárási korlátozásokat (videó)

Emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, de az eredményes védekezésnek köszönhetően sikerül laposan tartani a járványgörbét – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Lakatos Tibor rendőr ezredes a Magyar Nemzet tudósítása szerint elmondta, hétvégén számos alkalommal megszegték a kijárási korlátozásokat: minden eddiginél több, összesen 1900 alkalommal kellett intézkedni a rendőröknek.

Mint mondta,

bár a vírus lassabban terjed, továbbra sem lehetünk felelőtlenek.

A határátkelőhelyek közül csak Röszkénél, Nagylaknál és Csanádpalotánál kell kisebb várakozásra számítani. Kitért arra is, vasárnap reggel újabb gép érkezett Kínából egyéni védőfelszerelésekkel, ezzel kapcsolatban Lakatos Tibor köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vesznek a kiszállításban.

Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: hazánkban azonosított fertőzöttek száma 2500 főre emelkedett és elhunyt újabb 10 krónikus beteg. Ezzel 272 főre emelkedett az elhunytak száma, 485-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Jelenleg 927 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ez még emelkedő tendenciát mutat, közülük 56-an vannak lélegeztetőgépen.

A tájékoztató videóját itt tudja megtekinteni:

Továbbra is sikerül laposan tartani a járványgörbét, bár emelkedik a betegek száma – közölte Müller Cecília.

Magyarországon a legfertőzöttebb Budapest és Pest megye, a 2500 esetszámból 1274 van a fővárosban.

A harmadik helyen Fejér megye áll – ismertette Müller Cecília. Jelenleg 25,6 a fertőzöttségi arányszám, ezt a mércét lehet összehasonlítani más országokkal, bár mindenki másként indult a járvány kezdetén, és azóta is más utat jár be. Az országos tisztifőorvos közölte: a betegek 57 százaléka nő, 43 százalék férfi.

A tisztifőorvos azt mondta, országonként eltérő, hogy milyen eseteket regisztrálnak a koronavírus halálos áldozatainak: hazánkban azokat is számon tartjuk, akiknek alapbetegségük volt, erre tevődött rá a koronavírus.

Jellemzően változatlanul az idős és krónikus megbetegedésben szenvedők a magas kockázatúak

– emlékeztetett.

Vasárnap járványmentes időszakban együtt a család, de most ezt még nem tehetjük meg, csak akik egy háztartásban élnek – hívta fel a figyelmet Müller. Azt javasolta, a család végezzen közös testmozgást, de figyeljenek a távolságtartásra, és hazaérkezve ügyeljenek a higiénés szabályokra. Fontos az is, hogy szakítsunk magunknak én-időt, hogy kellőképp regenerálódjunk, ez jót tesz testnek-léleknek egyaránt.

A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva Lakatos Tibor elmondta, a jövő hét végétől tervezett enyhítések a betegek számától függ első sorban, de tekintettel kell lenni a szomszédos országok gyakorlatára is.

Hozzátette:

az esetleges szabályenyhítéseket csak ütemezetten és tervezetten szabad bevezetni.

Rémhírterjesztéssel kapcsolatban eddig összesen 70 esetben indítottak eljárást, és több esetben az elkövető személyét is felderítették – jelentette be Lakatos Tibor.

Müller Cecília azt mondta, akkor kell mentőt hívni, ha az illetőnek nehézlégzése, légszomja van és úgy érzi, gyors segítségre van szüksége, ilyenkor nem kell várni semmire. Hazánkban nincs olyan esetről tudomásunk, aki az otthonában hunyt volna el, mert olyan hirtelen jelentkeztek súlyos tünetek – tette hozzá.

Az országos tisztifőorvos közölte:

egyetlen teszteredményből nem szabad következtetéseket levonni.

Többféle teszt létezik, a gyorstesztek megbízhatósága 30 százalék körül van és az ellenanyag jelenlétét mutatják ki, de ez függ a betegség fázisától is – mondta Müller Cecília. A tisztifőorvos hozzátette, nem mindenkinél termelődik egyenlő mennyiségű ellenanyag. Jó hír, hogy az Egészségügyi Világszervezet szerint a vírus fertőzőképessége nagyban függ a védőintézkedések betartásától, így ez hazánkban jóval egy alatt van – közölte a szakember.

Újságírói kérdésre Lakatos Tibor azt mondta, kezdetben volt fennakadás a szerb egészségügyi hatóságokkal, de ezt sikerült feloldani, és szombaton 694 személy átléptetés történt meg Szerbia és Magyarország között.

A tisztifőorvos sajtóérdeklődésre elmondta, amit a kórház javasol az adott településen, azt tartsák be az idősotthonok is. El kell különíteni azokat a helyzeteket, amikor koronavírussal azonosított személy távozik a kórházból, ekkor feltétlenül szükséges két negatív teszt, emellett fontos, hogy három napja láztalan legyen, és jó egészségi állapotban engedjék csak vissza a szociális intézménybe. A másik eset, ha egyéb beavatkozás miatt került kórházba az idős személy, nem koronavírus miatt, ekkor úgy mehet vissza a szociális intézménybe, hogy 14 napra járványügyi megfigyelés alá helyezik, vagyis többször kell orvosi vizsgálattal követni – ismertette.

Lakatos Tibor rendőr ezredes elmondta:

a korlátozásoknak az a szerepe, hogy megakadályozzák a járvány terjedését, a polgármesterek eddig jól éltek a felhatalmazással, amely által a saját településükön szigorúbb szabályokat alkalmazhatnak.

Az országos tisztifőorvos közölte: az extrém mértékű elhízás minden esetben többlet kockázattal jár, nem csak a koronavírussal kapcsolatban. Ezeknél a betegeknél a gyógyítás, például a lélegeztetés is nehezebben megvalósítható.

A rendőr ezredes elmondta, többször szóba került az időseknek kialakított idősáv módosítása, eddig nem látták indokoltnak,

de a május 3-át követő időszakban várható a módosítás, hogy továbbra is védve legyenek a veszélyeztetett korosztályba tartozók.

Müller Cecília úgy fogalmazott, számos tudományos műhely dolgozik azon, hogy a koronavírus természetét megismerjék, még nincs elég bizonyíték arra, hogy aki már átesett a betegségen, ne kaphatná el újra. Ennek az egyik oka, hogy az emberek szervezete különböző mennyiségű ellenanyagot termel a vírus ellen – tette hozzá.

Borítóképünk kivágás az Operatív Törzs egyik korábbi sajtótájékoztatójának videójából

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában