Ország-világ

2020.10.14. 13:37

Kövér László: a jogállamisági kérdést le kell választani az uniós költségvetés témájáról

A magyar házelnök ezt a lengyelországi Wroclawban jelentette ki, ahol lengyel kollégájával találkozott.

A jogállamisági kérdést le kell választani az Európai Unió (EU) 2021 utáni hétéves költségvetési kerete és a helyreállítási alap témájáról – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke, miután szerdán a nyugat-lengyelországi Wroclawban lengyel hivatali partnerével találkozott.

Az Elzbieta Witek lengyel alsóházi elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón Kövér László megállapította: Lengyelország és Magyarország jelenleg „kitüntetetten célkeresztjében van a politikai és ideológiai hadjáratnak”, amelyet Brüsszelből és az EU egyes nyugati tagállamából folytatnak „annak érdekében, hogy érdekeinket alárendejék mások érdekeinek”.

Ezeket a törekvéseket a házelnök szerint „jogállamisági eljárásokba próbálják csomagolni”. Annak kapcsán, hogy az EU-ban zajló tárgyalások során felmerült az uniós források felhasználásának a jogállamisági elvekhez kötése, a házelnök kijelentette:

„immáron a sokadik akciót indítják el Magyarországgal és Lengyelországgal országgal szemben, attól sem visszariadva, hogy az Európai Tanács által elfogadott, az EU-költségvetési tervéről szóló kompromisszumos megállapodást módosítsák”.

Kövér szerint fontos lenne, hogy a lengyel és a magyar parlament leszögezze: nem hajlandó „egy olyan játékban szerepet játszani, amely lényegében országaink megzsarolására irányul”. Amennyiben az EU-ban nem sikerül a jogállamisági kérdést leválasztani a pénzügyi kérdésekről, „úgy tekintjük, mintha a miniszterelnököknek semmiben sem sikerült volna megállapodniuk egymás között” a költségvetési tárgyalások során.

Az Országgyűlés elnöke úgy látta: felelőtlenül járnak el azok, akik a déli EU-tagállamok „gazdasági, pénzügyi stabilitását is kockára téve megpróbálják átvinni az ideológiai, politikai előítéleteikből fakadó szándékaikat”.

A sajtóértekezleten Elzbieta Witek házelnök is az uniós alapszerződésekkel ellentétesnek minősítette az uniós források jogállamisághoz kötését.

A két házelnöknek az MTI-hez eljuttatott közös nyilatkozata szerint az uniós alapszerződés indokolatlan módosításának tekinthető, ha „pénzügyi tárgyú megállapodásokkal összefüggésben jogállamisági kérdéseket kívánnak rendezni” a tagállamok hozzájárulása nélkül, a tagállami parlamenteknek pedig „nemcsak joga, hanem kötelessége is fellépni” ez ellen.

Elzbieta Witek és Kövér László egyúttal aláhúzták: az uniós költségvetés és a helyreállítási alap segíteni fogja az EU-t a Covid-19 világjárvány utáni újjáépítés folyamatában, és támogatni fogja a zöld és a digitális átállást célzó beruházásokat is. Ezért üdvözlik az ET júliusi költségvetési megállapodásait, és sürgetik az Európai Parlamentet a megállapodás mielőbbi elfogadására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában