Ország-világ

2019.05.17. 16:52

Korom Ferenc: erős honvédségre van szükség

Hogy mindenki békében és biztonságban élhessen, és a békét a jövő nemzedékek számára is meg lehessen őrizni - mondta a Magyar Honvédség parancsnoka.

MTI

Magyarországnak és a térségnek erős, ütőképes Magyar Honvédségre van szüksége, hogy mindenki békében és biztonságban élhessen, és a békét a jövő nemzedékek számára is meg lehessen őrizni - hangoztatta a Magyar Honvédség parancsnoka a pénteken Budaörsön tartott honvédelem napi rendezvényen.


A budaörsi repülőtéren rendezett háromnapos haditechnikai és légi bemutató első napján Korom Ferenc a kadétprogramban részt vevő diákok előtt arról beszélt: az idén több embert kívánnak megszólítani, ezért a honvédelem napja alkalmából az érdeklődőknek bemutatják a jelen és a jövő haditechnikáját.


Úgy fogalmazott, ez a három nap ugyan a katonákról szól, de a civileket is szeretnék "közelebb csalogatni". "A honvédség még mindig zárt világ. Mi pedig szeretnénk kimozdítani a sereget abból a zárt világból, amelyben 2004, a sorkatonaság felfüggesztése óta van" - fűzte hozzá a Magyar Honvédség parancsnoka.


Reményét fejezte ki: azzal, hogy kiállítják a múlt, a jelen és a jövő haditechnikáját, markánsabban demonstrálhatják a társadalom egészének, honnan indultak, hol tartanak most, és mit tartogat a jövő.


Az elmúlt időszakban nagyot fordult a világ: nemcsak a technika fejlődött hatalmas ütemben, de a biztonságpolitikában is nagyon komoly változások mentek végbe - mondta Korom Ferenc. Kifejtette: a Közel-Kelet mellett immár Európában is új fenyegetések jelentek meg; ezek új típusú kihívásokat jelentenek, amelyekre nem lehet rutinszerűen reagálni.


Elmondta: önállósodott, átalakult és újjászerveződött a honvédség vezetési rendszere, megalakult a Magyar Honvédség Parancsnoksága, ami biztosítja azt a fejlődést és transzformációt, amely képessé teszi a honvédséget, hogy a kor biztonsági kihívásainak megfelelő modern haderővé, az önálló állam garanciájának egyik pillérévé váljon. Ahhoz, hogy a honvédség a biztonságot minél magasabb szinten tudja garantálni, jól felszerelt, kiképzett és motivált katonákra, valamint támogató hátországra van szükség - fűzte hozzá, jelezve: a honvédelmi és haderőfejlesztési programnak köszönhetően már most olyan fejlesztéseket tudhatnak a hátuk mögött, amelyek hosszú távon biztosítják az ország védelmi képességeit.


A magyar katonáknak 1849. május 21-én, a szabadságharc tavaszi hadjáratának végén három hétig tartó ostrom után sikerült visszaszerezniük a budai Várat. Ennek emléket állítva 1992 óta május 21. a honvédelem napja.


(Lead-kép: MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában