tervezési hiba

2020.01.07. 12:45

Kisgyereket nyomott agyon a komód, milliós kártérítést fizet az IKEA

Negyvenhatmillió dolláros (11,8 milliárd forintos) kártérítést fizet az IKEA egy párnak, akiknek a gyermeke amiatt halt meg, mert a svéd bútorgyártó vállat egyik komódja rádőlt – írta honlapján a BBC brit műsorszolgáltató kedden.

A kétéves Jozef Dudek megfulladt, miután 2017 májusában ráborult egy 32 kilogrammos Malm nevű IKEA-komód a család kaliforniai otthonában. A fiókos szekrényt – amely három másik gyerek halálában is szerepet játszott – egy évvel korábban biztonsági aggodalmak miatt kivonták a forgalomból.

A szülők, Joleen és Craig Dudek elmondták: sohasem gondolták volna, hogy egy kétéves fel tud borítani egy 76 centiméteres komódot, és megfulladhat alatta.

„Csak később tudtuk meg, hogy biztonsági hibák csúsztak a tervezésbe” – mondták. „Nem szeretnénk, ha ez egy másik családdal is megtörténne” – hangsúlyozták.

Dudekék arra kértek mindenkit, aki Malm komódot vásárolt, hogy vigyék vissza az üzletláncba az árut.

A család egymillió dollárt (körülbelül 295 millió forintot) ajánlott fel a kártérítésből olyan csoportoknak, amelyek azért dolgoznak, hogy megvédjék a gyermekeket a veszélyes termékektől.

Az IKEA 2016-ban biztonsági okokból visszahívta a Malm komódokat az észak-amerikai piacról. Ez volt a legnagyobb termékvisszahívás a vállalat történetében. Addigra már három hasonló korú kisgyerek – Camden Ellis, Curren Collas és Ted McGee – vesztette életét a fiókos szekrény miatt. Az ő családjaik összesen 50 millió dolláros (14,75 milliárd forintos) kártérítést kaptak. Az áruházlánc kezdetben úgy próbálta megoldani a problémát, hogy felszólította vásárlóit: rögzítsék a falhoz a kisszekrényt.

A haláleseteket követően az amerikai fogyasztóvédelmi bizottság tájékoztató kampányba kezdett a komódok kockázatairól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában