Ország-világ

2019.04.26. 07:59

Kim Dzsong Un észak-koreai látogatásra hívta meg Putyint

Kim Dzsong Un észak-koreai látogatásra hívta meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Vlagyivosztokban folytatott tárgyalásaik során - jelentette pénteken a KCNA hírügynökség.

MTI

A hírügynökség szerint az észak-koreai vezető úgy fogalmazott, hogy a látogatást "egy alkalmas időpontra" kellene időzíteni. E forrás szerint Putyin "rögtön el is fogadta" a meghívást. 


A vlagyivosztoki Russzkij-szigeten, a Távol-keleti Szövetségi Egyetemen lezajlott csütörtöki megbeszéléseken a hírügynökségi tudósítások szerint Kim Dzsong Un azt mondta: Washington rosszhiszemű magatartást tanúsított az észak-koreai vezető és Donald Trump elnök februári, második csúcstalálkozóján. 


"Az Egyesült Államok egyoldalú és barátságtalan álláspontra helyezkedett a nemrég lezajlott második csúcstalálkozón, ennek eredményeként pedig a Koreai-félszigeten és a régióban jelenleg holtpontra jutott a helyzet, sőt, eljutott arra a veszélyes határra, ahonnan könnyen vissza lehet esni a kezdeti állapotra" - idézte Kim Dzsong Unt a KCNA. Az észak-koreai vezető kijelentette: a félsziget békéje és biztonsága teljes mértékben a jövőbeni amerikai magatartástól függ. 


A hírügynökség szerint a csütörtöki találkozón nem született nagyobb áttörés, a két vezető megbeszélést folytatott arról, miként mélyíthetik el a stratégiai és taktikai együttműködést a Koreai-félsziget békéje és biztonsága érdekében. 


Putyin még a tárgyalások megkezdése előtt jelezte: Oroszország támogatja Kimnek a Korea-közi viszony javításáért és az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok normalizálásáért kifejtett erőfeszítéseit. Az orosz elnök a tárgyalások után partnere nélkül tartott sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy szerinte megvalósítható a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése. "Észak-Koreának biztonsági garanciákra van szüksége, ez minden" - mondta Putyin. 


Beszámolt arról is, hogy Kim, aki még mindig készen áll az észak-koreai nukleáris programról való tárgyalásra, arra kérte őt, álláspontjáról tájékoztassa az Egyesült Államokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában