Fotó: PRESS SERVICE OF THE MINISTRY OF / SPUTNIK VIA AFP

Kételkedik a tudományos világ az orosz vakcinában

Az új koronavírus okozta Covid-19 elleni orosz vakcina bejegyzésének keddi bejelentésére a világ vezető egészségügyi szakértői kétségeiket fejezték ki.

A kevesebb mint két hónapos, emberekkel végzett klinikai tesztek után a világon elsőként jegyezték be Covid-19 elleni vakcinát Oroszországban. Az oltóanyagot fejlesztő orosz intézet mindazonáltal eddig nem tett közzé részletes tudományos eredményt egyetlen klinikai vizsgálatról sem mértékadó tudományos folyóiratokban.

A vakcinafejlesztésben folyó globális verseny első helyéért Oroszországnak még nagy létszámú, emberekkel végzett klinikai teszteket kell lefolytatnia, amelyek eredményei megmutathatnák, hogy működik-e az oltóanyag.

„Lényegében nagyszabású, lakossági szintű tesztet folytatnak” – jelentette ki Ayfer Ali, a brit Warwicki Egyetem gyógyszerkutatója, aki szerint a szupergyors bejegyzés azt jelentheti, hogy a vakcina lehetséges mellékhatásait talán még nem lehetett észrevenni.

Noha valószínűleg ritkák, ezek komolyak is lehetnek – figyelmeztetett.

Vlagyimir Putyin orosz államfő szerint a vakcina hatékony és tartós immunitást alakít ki a szervezetben, „és minden szükséges ellenőrzésen átment”. Közölte, hogy egyik lánya is megkapta az oltást.

Francois Balloux, a University College London Genetikai Intézetének tudósa a döntést „meggondolatlannak és ostobának” nevezte.

„Egy nem megfelelően tesztelt vakcinával végzett tömeges oltás etikátlan. Az orosz oltási kampányban jelentkező bármilyen probléma katasztrofális lenne mind az egészségre káros hatásai, mind a védőoltások lakossági elfogadásának és hitelének további rontása miatt” – fejtette ki.

A keddi orosz bejelentés idején a világ több mint féltucat gyógyszerfejlesztő cége végez nagy létszámú teszteket emberi részvétellel Covid-19 elleni vakcinajelöltjükkel, mindannyian önkéntes résztvevők tízezreinek bevonásával.

Az élvonalbeli gyógyszerfejlesztők – köztük a Moderna, a Pfizer és az AstraZeneca – azt remélik, év végéig megbizonyosodnak, hogy vakcinájuk működik és biztonságos.

Mindegyiküktől elvárják, hogy tesztjeik eredményeit és az oltóanyag biztonságosságáról szóló adatokat nyilvánosságra hozzák és átadják ellenőrzésre az amerikai, európai és más hatóságoknak, mielőtt jóváhagynák a vakcinákat.

Az orosz oltóanyagot az ország egészségügyi minisztériuma azelőtt jegyezte be, hogy a tesztek úgynevezett harmadik fázisát, vagyis a többezres létszámmal végzett próbákat elvégezték volna.

Szakértők szerint az orosz vakcina – az előállítás módjáról és a biztonságosságról, az immunválaszról és a Covid-19 hatékony megelőzéséről – publikált adatainak hiánya miatt a tudósok és az egészségügyi hatóságok a sötétben tapogatóznak.

„Anélkül, hogy a tudományos munkákat elemzésnek vetették volna alá, nem lehet tudni, hogy az orosz vakcina hatékonynak bizonyult-e” – mondta Keith Neal, a brit Nottinghami Egyetem járványtani és fertőzőbetegség-kutatója.

Borítókép: Az orosz egészségügyi minisztérium által közreadott kép a frissen bejegyzett Covid-19 elleni vakcináról

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Az EESZT segít mindenkinek
Ismét bevezetik az öt cserét
A szezon hátralévő részére ismét öt cserelehetősége lesz az edzőknek az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése értelmében.
Pontyokkal avattak: újabb partszakasz készült el a Mosoni-Duna holtágon Győrnél – fotó, videó
Átadták csütörtökön a győri Mosoni-Duna holtág új, több mint két kilométer hosszú vízparti fejlesztését.
A kkv-k likviditását segíti a Széchenyi Turisztikai Kártya
A turisztikai szektorban működő kkv-k már igényelhetik az állami támogatás révén rendkívül kedvezményes, szabadfelhasználású folyószámlahitelt.
Száz éve halt meg az utolsó cári ékszerész
Carl Fabergé nevét az ékszertojások tették világhírűvé.
Gyász
,,Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már. Nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál... Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy feleségem, édesanyánk, nagymamánk, testvérünk és rokonunk, NÉMETH JÓZSEFNÉ szül. Fülöp Terézia életének 70. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. szeptember 26-án, szombaton 13 órakor lesz a lébényi katolikus temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Mély fájdalommal, és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSAPLÁR TIHAMÉRNÉ szül. Kelemen Vilma (kertész) életének 77. évében elhunyt. Utolsó útjára 2020. szeptember 26-án, szombaton 15 órakor kísérjük a mecséri temetőben. Engesztelő szentmise lelki üdvéért 14.15 órakor lesz a helyi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a szeretet virágait elhelyezik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
,,Nem foghatjuk dolgos két kezed, nem simíthatjuk őszülő fejed. Nem tekint ránk aggódó szemed, marad a csend, mindent köszönünk Neked. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyánk, nagymamánk, testvérünk, anyósunk, sógornőnk és rokonunk, DOBAI DEZSŐNÉ szül. Erdős Gizella 78 éves korában, türelemmel viselt betegség után csendesen elhunyt. Temetése szeptember 25-én, pénteken 13 órakor lesz az óvári temetőben. Az engesztelő szentmisére 12 órakor kerül sor a piarista kápolnában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSÉFALVAY FERENCNÉ szül. Dobos Gizella életének 93. évében csendesen elhunyt. Temetése szeptember 25-én, pénteken 15 órakor lesz a dunakiliti temetőben. Előtte, 14.15 órakor engesztelő szentmise. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédmamánk és rokonunk VARGA ISTVÁNNÉ szül. Martók Terézia (MÉZES TERI) életének 93. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. szeptember 24-én, csütörtökön 15 órakor lesz a gartai temetőben. Előtte, 14.15 órakor engesztelő szentmise lesz a gartai Szent Sebestyén-templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
HELYESBÍTÉS ,,Nem vársz már bennünket ragyogó szemekkel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De abban reménykedünk, hogy jó helyre mentél, hisz Te a jónál is jobbat érdemeltél. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédnagymamánk, testvérem és rokonunk, ÖZV. BERTALANFY MIKLÓSNÉ szül. Németh Gizella 85 éves korában türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 25-én, pénteken 14.30 órakor lesz a fertőd-eszterházi temetőben. Előtte, 14 órakor engesztelő szentmise a helyi templomban. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk IFJ. POZSGAI IMRE halálának 7. évfordulójára! Suhanva száll az élet tova, ami elmúlt, nem jön vissza soha. Várni valakit, aki nem jön többé, az emlékét őrizzük szívünkben örökké. Szerető szüleid, lányod: Eszter
„Beteg voltam, de nem búcsúztam senkitől, mert azt gondoltam, meggyógyulok. De a halál könyörtelen volt, el kellett mennem. Búcsúzom így mindenkitől, kik ismertek és szerettek: Isten Veletek! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Édesapám, Nagypapánk, Testvérem és Rokonunk, MOLNÁR MIKLÓS életének 61. évében, hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2020. szeptember 29-én, kedden 15 órakor lesz a soproni Szent Mihály-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk osztoznak. Gyászoló család
„Ha meghalok, ha elmegyek, ne sírjatok. Testem megy el, én maradok, én mindig veletek vagyok. Veletek, itt a világban, a kertben, minden kis virágban, mit még talán kezem vetett, ne sírjatok hát, kedvesek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, testvérem, sógorunk és rokonunk, VARGA ERVIN 52 éves korában, hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 26-án, szombaton 15 órakor lesz a győrújbaráti Templomsor úti temetőben. Gyászoló szerettei
„Keresheted őt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába, a múltba sem és a gazdag jövőben akárki megszülethet már, csak ő nem. Többé soha nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya. Szegény a forgandó tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse. (Kosztolányi Dezső) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk, testvérem és rokonunk, KOVÁCS GYULA volt vízügyi dolgozó életének 88. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Búcsúztatása 2020. szeptember 28-án 15 órakor lesz a révfalui temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Küzdelmes volt az élete, legyen áldott a pihenése!” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Édesanyám, Nagymamánk, Anyósom és Rokonunk, DR. ERDÉLYI KÁROLYNÉ szül. Bősze Mária életének 98. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken 12 órakor lesz a győr-szabadhegyi Szabadi úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Szíved pihen, a mienk vérzik, a fájdalmat csak az élők érzik. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Drága Édesanyám, Nagymamám, Testvérem, Sógornőm, Barátnőm és Rokonunk, RIGÓ SÁNDORNÉ szül. Baán Margit életének 80. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 25-én, pénteken 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójából. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Isten akaratát elfogadva fájó szívvel tudatjuk, hogy Drága Fiam, Testvérem, Rokonunk, FARKAS LAJOS életének 59. évében, hosszú kitartással viselt betegség után elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken 15 órakor lesz a börcsi temetőben. Előtte, 14.15 órakor engesztelő szentmisét tartunk a római katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédink és rokonunk, KÓTA ANTALNÉ szül. Őri Mária életének 83. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szeptember 25-én, pénteken 15 órakor lesz az óvári temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA SÁNDOR volt rábaszentmiklósi majd bábolnai lakos életének 70. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken 16 órakor lesz a bábolnai új temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család