bűnügy

2020.02.17. 11:44

Két kilónyi amfetamint szállított az autójában egy férfi

A rendőrök igazoltatni akarták, elhajtott a helyszínről.

Letartóztatott a Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított Vas megyei férfit, aki két kilogrammnyi amfetamint szállított az autójában – közölte a Vas Megyei Főügyészség vezetője hétfőn.

Simon József közleményében azt írta: a férfit a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság korábban már kihallgatta gyanúsítottként kábítószer-kereskedelem bűntette miatt.

A gyanúsított csütörtökön Rábapaty községben autózott, amikor egy rendőrjárőr igazoltatni akarta.

A férfi nem tett eleget a rendőri utasításoknak, elhajtott a helyszínről, menekülés közben több mint két kilogrammnyi amfetamint dobott ki az autóból.

A szántóföldekre hajtott, kiugrott a járműből és elfutott. A rendőrök rövid idő alatt elfogták.

A főügyész hozzátette:

a gyanú szerint a férfi 2018 júniusától tíz alkalommal adott el Szombathelyen és Sárváron jelentős mennyiségű, összesen 600 gramm amfetamint, grammonként 2500 forintos áron.

A férfi lakásán 2018 júniusában a rendőrség szintén a csekély mértéket meghaladó mennyiségű kábítószert foglalt le.

Simon József rámutatott: azért indítványozták a gyanúsított letartóztatását, mert a terhére rótt bűncselekmény akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető, továbbá fennáll a szökés veszélye és a gyanúsított a büntetőeljárás során újabb bűncselekményt követett el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában