Kerékbilincs most már az egész városban lesz

Drágább díjtétellel visszatér a kerékbilincs, és most már nemcsak a belvárosban, hanem Győr minden pontján alkalmazható lesz. Több bizottságon is „átment” az előterjesztés, így jövő héten a közgyűlés elé kerül a módosítás.

Az egy éve bevezetett kerékbilincs-rendelet fél évig hozta meg a városvezetés által várt/remélt eredményt: a belvárosban egy időre valóban látványosan csökkent a tilosban parkoló autók száma. Fél év után aztán minden visszatért a régi kerékvágásba – azzal, hogy előbb az autóelszállítás szűnt meg, majd pedig a kerékbilincselések száma csökkent. A város most újabb próbát tesz: ismét lesz kerékbilincs és elszállítás Győrben; a közterület-felügyelet, valamint a rendelet végrehajtásában közreműködő vállalkozó szabad(abb) kezet kap, a díjtételek magasabbak lesznek, s most már nemcsak a belvárosban, hanem mindenhol lehet büntetni. A város tehát bekeményített.

Önkritikus előterjesztés

Az eredeti előterjesztés – amelyet aztán a bizottsági vita során szerdán részint módosítottak – önkritikusan szól arról, hogy „lehetetlenné vált a 2005. augusztus 1-jével életbe lépő rendelet végrehajtása, a közreműködő vállalkozó ugyanis a ma már elavult díjtételek szerint nem volt hajlandó ellátni ezt a feladatot, a rendőrség pedig minden igyekezete ellenére kénytelen volt számlázási feladatokba bonyolódni, vagy az esetlegesen a vállalkozó részére meg nem fizetett díjazás miatt vitába keveredni”.

Törvényi kiskapuk

Gergely Zoltán belvárosi képviselő a településrendezési bizottság előtt annyi módosítást kért, hogy a kerékbilincselést válasszák el ettől, hiszen az még most is működik, és semmi köze sincs az elavult díjtételekhez. Mint várható volt, az a kitétel gerjesztette a legnagyobb vitát, miszerint a város egész területén alkalmazni lehet a kerékbilincset. Horváth László, Marcalváros II. képviselője, aki egyben a bizottság elnöke is, módosító javaslatban azt kérte volna, hogy a rendeletben sorolják fel tételesen, miért és hol lehet büntetni. Bár érthető volt, hogy ezt épp ő szorgalmazta – hiszen a lakótelepeken sokszor a lakók ha akarnak sem tudnak szabályosan parkolni, mert nincs elég hely –, de mégsem kapott többséget: 4:3 arányban leszavazták. A bizottság elfogadta viszont azt, hogy felkéri Győrt arra, próbálja országos szinten is tudatosítani, hogy a törvényi kiskapuk mellett szinte lehetetlen a büntetéseket behajtani. S arra is lett elegendő többség, hogy felkérjék a várost, a büntetés mellett próbálja megteremteni az elégséges parkolási feltételeket is Győrben.
Nézzük azért az „elavult díjtételeket”: az eredeti rendelet szerint, ha a tilosban parkoló autós 24 órán belül rendezte a számlát, akkor tízezer forint plusz áfát fizetett; ha két napig várt vele – tehát csak 48 órán belül kérte a bilincs leszerelését –, az már 15 ezer forint plusz áfába került. Újabb ötezer forintot (tehát 20 ezer forint plusz áfát) akkor fizetett, ha csak három nap után volt hajlandó a büntetést rendezni. Ha a járművet elszállították, akkor az alap kerékbilincs-büntetési díjat még további 10 ezer forint plusz áfával megtoldották. Most ezekhez az összegekhez 5 ezer forintot hozzátehettünk, tehát a legalacsonyabb díjtétel is 15 ezer forint plusz áfától kezdődik.

Egyszerűbb végrehajtás

Az emelésben állítólag szerepet játszik a sorozatos benzinár-emelkedés is: az eredeti díjszabás idejéhez képest ugyanis most 30 százalékkal magasabb a benzinköltség.
A büntetés végrehajtása jóval egyszerűbb lesz július 10-től, a rendeletmódosítás szerint ugyanis a gépjármű-elszállításról a közterület-felügyelő intézkedhet, s elég lesz erről a rendőrséget értesíteni, nem kell a rendőri jelenlét – ami eddig bonyolította a helyzetet. Az autósok jobb, ha tudják, ha a megállni vagy várakozni tilos táblánál, mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyen vagy mondjuk kerékpárúton állnak meg vagy várakoznak, azonnal vihetik vagy kerékbilincselhetik a járművüket. Figyelem! Ott is büntetni fognak, ahol nincs kint külön kiegészítő tábla, de a KRESZ tiltja a parkolást.

Ismét lehet parkolni

A belvárosi parkolásban is lesz változás: ahogy a Kisalföld korábban megírta, visszaállítják a Jókai utca Zechmeister u. és Árpád út közötti szakaszán, valamint a Czuczor utca Bajcsy-Zsilinszky út és Árpád út közötti szakaszán a parkolókat. Az előterjesztést szintén Gergely Zoltán jegyzi.

Schanda: újabb pályázati lehetőség nyílik az OkosÓvoda programban
A csatlakozó intézmények részt vesznek egy kutatásban, amelyben az óvodás korosztály digitális tevékenységét elemzik.
Próbálja ki ebben a játékban, miként dokkolnak ma a SpaceX űrhajósai
A SpaceX készített egy internetes szimulátort, amit telepíteni sem kell, rögtön játszhatunk vele.
Kiszállt a sztrádán cirkuszolni, futhatott a kocsija után (videó)
Kamionost állított meg egy kocsi vezetője valahol Lengyelországban.
Varga: a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem kap elsőbbséget 2021-ben
Több mint fél éve lesz mindenkinek arra, hogy alkalmazkodjon a büdzséhez.
Gyász
„Fáradt teste megpihenni tért, hosszú, s szép idő volt, amit Ő megélt. Türelmesen várt az Úr hívó szavára, s most Ő is belépett az örök hazába. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIPOS SÁNDOR életének 87. évében örökre megpihent. Temetése 2020. június 3-án, szerdán 16 órakor lesz a győrladaméri temetőben. Előtte engesztelő szentmise 15.15 órakor a helyi templomban lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
„Megpihent a Dolgos, Jó Apai Szív, áldás és hála övezi e sírt. Szerető Férj voltál, Drága Édesapa, bánatos családodnak most az őrangyala. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Férjem, Drága Jó Édesapánk, Apósom, Nagypapám, Testvérem, Sógorom és Rokonunk, SZAKÁCS SÁNDOR életének 72. évében, hosszú betegség után örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. június 4-én, csütörtökön 16 órakor lesz a győrladaméri temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
„Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el. Aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk, NÉMETH ÁRPÁD ebergőci születésű, soproni lakos életének 77. évében, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni temetése szentmisével egybekötve 2020. június 4-én 11 órakor lesz a soproni Szent György-templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
BORÁROS BÉLA a győri virágpiac pecsenyesütőjének tiszteletére engesztelő szentmisét mondatunk a lelki üdvéért 2020. június 3-án 17 órakor a győr-újvárosi római katolikus templomban. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ERZSÉBET 68 éves korában elhunyt. Temetése 2020. június 3-án, szerdán 15 órakor lesz a banai temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését, és koszorú helyett mindenki csak 1 szál virágot hozzon. Köszönettel: a Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÁGI SÁNDORNÉ szül. Zsida Anita életének 53. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 3-án, szerdán 13 órakor lesz a horvátkimlei temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága férj, édesapa, nagypapa, TARNAI KÁROLY dekoratőr, süti papa 2020. május 27-én hosszú betegségben elhunyt. Temetését Szegeden tartjuk meg. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Életünk legszomorúbb napjára emlékezünk, Drága Gyermekünk VINCZE VIKTÓRIA KATALIN halálának 5. évfordulóján. Volt valaki, kiért átsírok sok éjszakát, Volt valaki, kit nem pótolhat senki más. Volt valaki, kit mindennél jobban szerettem, Volt valaki, kiért odaadtam volna az életem. Te voltál az életünk, az álmunk, Te voltál minden boldogságunk. Amióta nem vagy velünk, nehéz teherré vált az életünk. Amíg élünk örökké szeretünk, hiányzol nagyon, soha nem feledünk! Szerető szüleid
Fájó szívvel emlékezünk Drága Fiamra és Édesapánkra VARGA JÁNOS halálának 1. évfordulóján! Ha rád gondolunk, csak könnyezünk, nehéz teherré vált az életünk... Elmentél egy nyári napon, búcsúzni nem volt alkalom. Nagy a mi bánatunk, mélyebb mint a tenger, hogy is tud ennyit kibírni egy ember? Ha behunnyuk a szemünket, Téged látunk ragyogni, érezzük a könnycseppünket arcunkon lefolyni. Most egy csokor virág reszket a kezünkben. s megremeg a lábunk mikor sírodra letesszük. Ha itt lennél és kérdeznéd mi a bajunk, csak annyit mondanánk hiányzol nagyon. Szerető Édesanyád, Gyeremeid Andika, Bálint Unokáid: Lara, Ármin,Vejed Lali
Nehéz elfogadni: ennyi volt a közös emberi élet, ám az emlékek a lelkünkben továbbra is élnek! Tudattal tudjuk, véges a létünk, de lelkünkkel élünk, AKI VELÜNK EMLÉKEZNE GYÚJTSON EGY GYERTYÁT A MA EGY ÉVE ELHUNYT lányomra BANKÓ HENRIETTE szül. Galba Henriette-re Szerető Édesanyád, fiad Márk Hiányzol!
Összetört szívvel emlékezünk Drága Gyermekünk MÓRICZ TAMÁS halálának 1. évfordulójára! A fájdalom amit érzünk irántad leírhatatlan! Nagyon nagyon hiányzol! Hiányzik az a mosolygós arcod. Az a mérhetetlen szeretet ami belőled áradt! Az a drága jó szíved mindenki felé. Élet viteled mottója! Nem az számít mid van, az számít ki vagy! Örökké szeretni fogunk! Anyu, Apu, Testvéred és a kislányod
Szomorú szívvel emlékezünk ID. KOVÁCS SÁNDOR (Csikos) születésének 70. és halálának 17.évfordulójára. Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet, egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bennünk él a múlt, a végtelen szeretet, amit tőlünk senki, soha el nem vehet. Szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk KOLTAI KÁROLYNÉ halálának 17. évfordulójára. Nem múlnak el ők, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Férjed, fiaid, menyed és unokáid
In Memoriam Soha el nem múló szeretettel emlékezünk VARGA ANDREA halálának 1. évfordulójára Egy váratlan percben életed véget ért, mint vihar a rózsát, a halál tépte szét. Hosszú útra mentél búcsút nem intettél. Ha elfáradsz utadon, pihenj meg egy percre, tekints le az itt maradt bánatos szívekre. Hiányod fájdalom, elviselni nehéz, örökké él szívünkben a Rád emlékezés. Szerető családod! Nyugodj békében! Akik ismerték és szerették kérjük gyújtsanak egy gyertyát az emlékére!
IN MEMORIAM SZALAI ANDRÁS Tanár Úr halálának 7. évfordulójára. „Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, csak egy sugarat hagytál: sz emlékedet. Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, amitől tőlünk senki soha el nem vehet. Eszünkbe jutnak az együtt töltött napok, fülünkben újra megcsendül a hangod. Könnyes szemmel nézünk fel az égre, szeretünk Téged most és mindörökre.” Szerető családod SZALAI ANDRÁS Tanár úr halálának 6. évfordulója „Nincs nap, sem óra, hogy rád ne gondolnánk. Szívünkben őrizzük szereteted és lelked jóságát. Évre év jön, az idő tovaszáll, de gondolatunk mindig rád talál. Éltet minket a gondolat, hogy odafenn is mindig velünk maradsz.” Szerető családod