Ország-világ

2019.03.02. 08:32

Kátyúk között szlalomoznak az autósok megyeszerte - fotók

A téli hónapokban az apró úthibákból tekintélyes kátyúk alakultak megyeszerte. Olvasóinktól több jelzést kaptunk az utóbbi napokban, hogy szinte "kiesnek a kocsiból" egyes szakaszokon. A Magyar Közút idén várhatóan 6900 tonna aszfaltot dolgozhat a megyei utakba, két útfelújítási program indul az úthálózat rendbe tételéért szűkebb hazánkban.

Szeghalmi Balázs

Olvasói panaszok


"Enese és Rábacsécsény között balesetveszélyes az út, hatalmas, 50-70 cm-es kátyúk között szlalomozunk nap mint nap. A gödröket számolni is kihívás, több száz nehezíti a közlekedést" – írta egyik Tudósítónk. "Az ország egyik leggazdagabb megyéjében, Győr-Moson-Sopronban rossz minőségűek a közutak. A Szigetközben lassan bukfencezve kell végigmenni. Annyi a kátyú, hogy a szántást is választhatnánk. Kritikus a helyzet Lipót és Dunaremete között" – közölte másik Olvasónk.


"A Sági út Győr-Kismegyertől Töltéstaváig keskeny, évről évre töredezettebb a pályatest. Ezen a szakaszon ésszerű lenne 60-as sebességkorlátozást állítani" – írta szintén Tudósítónk.

 

Kátyúk Enese és Rábacsécsény között. Fotó: Olvasó

Kátyúk Enese és Rábacsécsény között. Fotó: Olvasó


Két program


A Magyar Közút 2018-ban 7200 tonna aszfaltot használt Győr-Moson-Sopron megyében, idén várhatóan 6900 tonna anyagot dolgozhatnak az utakba. Február elejéig hideg aszfaltból 200 tonnára volt szükség – ennyi munkát adtak a kátyúk az útépítőknek. Holott a téli hidegben csak akkor tudnak burkolatjavítási hibákat végezni a szakemberek, ha száraz az időjárás és a hőmérséklet 0 fok feletti. Ilyen időjárásban sokszor nem volt részünk januárban. A kátyúzási munkákat a legforgalmasabb szakaszokon végzik első körben, ezt követik az alacsonyabb forgalmú mellékutak.


"A tartósabb és hatékonyabb burkolatjavítási munkákra tavasztól őszig van lehetőség, a teljes körű felújítások is ekkor történnek. 2018-ban az utóbbi évek legjelentősebb útfelújítási programját indíthattuk el, mely során 27,2 kilométernyi útfelület újult-újul meg Győr-Moson-Sopron megyében. Ez a program idén is folytatódik 34,4 kilométeren, kiegészülve a Magyar Falu Programban szereplő útkorszerűsítésekkel" – közölte Pécsi Norbert Sándor. A Magyar Közút szóvivője hozzátette: kormányhatározat született arról, hogy nemcsak idén, a Magyar Falu Program keretében jövőre is 50 milliárd forint értékben indulhatnak útfelújítások országszerte.

 

Győr közelében, a Sági úton ennyire töredezettebb a pályatest. Fotó: Tudósító

Győr közelében, a Sági úton ennyire töredezett a pályatest. Fotó: Tudósító


19 km-nyi útszakasz


A Magyar Falu Programban Győr-Moson-Sopron megyében 19, Komárom-Esztergomban 17 kilométer alsórendű útszakasz javítása szerepel idén. A legrövidebb a pannonhalmi Dózsa György utca polgármesteri hivatal előtti 350 méteres része, a leghosszabb a Lipót és Püski közötti szörnyű állapotban lévő út, amelyet több mint öt kilométeren tesznek rendbe.


A teljes listát ide kattintva tekinthetik meg: térképen láthatják, hogy Ágfalva, Kapuvár, Osli, Szany, Hédervár, Ásványráró, Nyalka és Táp térségében is lesznek beruházások. Azt egyelőre nem közölte a Magyar Közút, hogy másik, szintén állami büdzséből melyik megyei útszakaszokat hozzák rendbe 34,4 kilométer át. Amint nyilvános ez a lista, közöljük Olvasóinkkal.

 

Még mindig Enese és Rábacsécsény között járunk Olvasónk felvételén.

Még mindig Enese és Rábacsécsény között járunk Olvasónk felvételén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában