politikai okok?

2020.07.09. 08:16

Karácsony megtagadta az állatok támogatását

Tavaly júniusi kampányában még budapesti állatvédelmi charta létrehozását ígérte a főpolgármester, de az érdekvédelmi szervezet azóta sem alakult meg, a fővárosi önkormányzati rendészeti igazgatóságnál azonban megkezdődött a tisztogatás.

Karácsony Gergely főpolgármester tavaly júniusi kampányában még budapesti állatvédelmi charta létrehozását ígérte. Az érdekvédelmi szervezet azóta sem alakult meg, de a fővárosi önkormányzati rendészeti igazgatóságnál (Föri) megkezdődött a tisztogatás. A vezetőt leváltották, a vezető állatorvost lefokozták, az összes szerződést felbontották, és az Illatos úti ebtelep megsegítésére létrehozott Doktorok az Állatokért Alapítvánnyal (Dokta) is felmondták a szerződést.

A Föri nemrégiben minden előzmény és indoklás nélkül felmondta a Doktával korábban kötött együttműködési megállapodást, és a négymillió forintos támogatást is elutasította. A Magyar Nemzet úgy tudja: az új vezetés tisztogatásba kezdett, rengeteg, az előző vezetés által között szerződést bontottak fel, köztük volt olyan szolgáltatási szerződés is, amelyet újrakötöttek, de már magasabb összegért. Érthetetlen módon felmondták a régóta bent lévő, szocializálatlan kutyák rehabilitációjára kötött szerződést is.

Dódity Gabriella, a Dokta kuratóriumi elnöke a lapnak elmondta: az alapítvány elnöke többször tárgyalt szóban, egyeztetett írásban az új vezetéssel, amely azonban hajthatatlan, és nem fogadja el az alapítvány adományát. Arra gondolnak, nekik is politikai okok miatt kell távozniuk.

„Kezdetben sajnos az is felmerült, vigyünk el minden adományunkat, köztük a műtő felszereléseit és az ultrahanggépet is. Ezek végül maradnak, de további támogatást nem fogadnak el tőlünk” – mondta Dódity, aki a Fidesz kispesti szervezetének az elnöke egyben. A Doktát 2013-ban orvosok alapították: György István, akkori főpolgármester-helyettes, Pető György, a Föri korábbi vezetője, amelyhez az Illatos úti Állategészségügyi Szolgálat is tartozik.

„A kormányzati pályázaton hárommillió forintot nyertünk, és van még egymillió forint az egyszázalékos-felajánlásokból. A pályázatokat minden évben úgy állítottuk össze, hogy előtte megkérdeztük, éppen mire van szüksége az ebrendészeti telepnek. Erről tájékoztattuk őket, majd válaszként azt írták, hogy nem lenne etikus elfogadniuk ezt az összeget, holott az alapítványunk az Illatos út támogatására jött létre, így nem is támogathatunk más szervezetet” – magyarázta a Magyar Nemzetnek Dódity Gabriella.

A Föri a lapot úgy tájékoztatta: a Doktával a kizárólagosságot tartalmazó megállapodást bontották fel. Dódity szavai szerint azonban sohasem voltak kizárólagos adománygyűjtő szervezete az Illatos útnak, a szerződésükben ez a szó nem is szerepel.

A Magyar Nemzet úgy tudja, számos probléma felmerült már az utóbbi időben az Illatos út működése kapcsán. Többen arról panaszkodtak, hogy nem vették be a leadni kívánt kutyát, az állatgondozók juttatásait csökkentették, hatalmas a fluktuáció is. A lap birtokába került dokumentum szerint új szerződéseket kötöttek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában