Ország-világ

2014.06.19. 17:55

Jó hír: hétfőn kezdődik a szúnyogirtás!

Az OKF által megbízott társaságok 820 ezer hektáron végeznek majd szúnyogirtást.

Megfelelő időjárási körülmények esetén hétfőn megkezdődik a szúnyogirtás a fővárosban és az ország további hétszáz településén - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője csütörtökön.

Ez ehhez szükséges közbeszerzési eljárásokat lefolytatta az OKF, amely a kormány döntése alapján átvette ezt a feladatot az önkormányzatoktól - közölte [namelink name="Mukics Dániel"].

Mint elmondta, az OKF által megbízott társaságok 820 ezer hektáron végeznek majd szúnyogirtást. A kezelések során kiemelt figyelmet fordítanak a lakosság és a környezet védelmére.

A szakértők figyelmeztetése szerint az enyhe tél, illetve a májusi sok csapadék következtében a vízzel borított területeken optimális tenyészhelyek jöttek létre a szúnyogoknak. Az árvízi szúnyogfajok a szokottnál is több petét raktak le a folyók és belvízi területek mentén, ezért extrém mértékű szúnyoginvázióra lehet számítani a nyáron.

További kockázatot jelent, hogy a környező országokban megjelent az ázsiai tigrisszúnyog, és számítani kell arra, hogy ezek a rovarok felbukkannak Magyarországon is, elsősorban a déli és nyugati országrészeken - mondta Mukics Dániel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában