Ország-világ

2021.09.23. 06:49

Jakab „viktóriázása” megosztja a baloldalt

Fekete-Győr András ugyanakkor a cigányságra tett dehonesztáló megjegyezéseket egy roma közösségekről szóló fórumon.

Budapest, 2021. szeptember 20. Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetõje felszólal az Országgyûlés õszi idõszakának nyitóülésén 2021. szeptember 20-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Sem a szexuális erőszakkal, sem a homoszexualitással nem lehet ilyen formában példálózni. Mindkettő elfogadhatatlan az emberi méltósággal, egy politikus esetében pedig főként hogy a nagyon magas politikai tisztségre pályázónak a méltóságával sem célszerű ezt összeegyeztetni – fogalmazott Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt Jakab Péter Jobbik-elnök hétfői parlamenti felszólalásával kapcsolatban. Hódmezővásárhely polgármestere a Partizán nevű YouTube-csatornán azt mondta: fontos, hogy tiszteljük egymásban az embert, az ellenfelet és tiszteljük egymásban magunkat.

„Mert ha valaki mást ilyen szólamokkal és ilyen gondolatokkal támad, az saját magát sem tiszteli”

– vélekedett. Vitapartnere, a DK-s Mucsi Tamás már jóval árnyaltabban, a Jobbikot védelmébe véve, kissé személyeskedve azt mondta, „ez egy olyan figyelemfelkeltés, mint Márky-Zay Péternek a rendszeres gyurcsányozása, dobrevezése, amelyek az ellenzék közé éket verhetnek”. Mucsi Tamás szerint mindenki kerülhet olyan helyzetbe, akár egy fórumon, ahol egy rosszul elsült mondattal szembesül. „Nem kell ekkora jelentőséget tulajdonítani neki” – fogalmazott a DK csongrádi jelöltje.

Mint ismert, Jakab Péter a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként az Országgyűlésben – szexuális erőszakkal és a homoszexualitással viccelődve – azt mondta: Orbán Viktorból is lehet még Orbán Viktória a börtönben. A Budapest Pride erre reagálva

elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy olyan politikus kérjen felhatalmazást az ország vezetésére, akinek az LMBTQ-közösség csak egy poén csattanója.

„Ha Jakab Péter kormányváltás mellett rendszerváltást is ígér, az első feladata elhagyni a buzivicceket és a szexuális erőszakot relativizáló vicceket” – közölte a szervezet, hozzátéve, hogy Jakabnak „nem viccelődnie kell a szexuális erőszakon, hanem éjt nappallá téve a visszaszorításán dolgoznia”. A Magyar Nemzet szerette volna megtudni az MSZP és a DK hivatalos álláspontját szövetségesük kijelentéséről, de lapzártáig nem reagáltak.

A Momentum is megszólalt Jakab ízléstelensége miatt, mint fogalmaztak, a nemi erőszak sosem lehet vicc tárgya.

„A Momentum számára nem fér bele, ha egy politikus homofób, szexista vicceket mesél vagy éppen nemi erőszakkal humorizál. Ez sem a Parlament falai között, sem az utcán nem fér bele, ebből nem lesz politikai kultúraváltás Magyarországon. A gyűlöletpolitikával szemben nincsen kompromisszum, csak zéró tolerancia”

– szögezte le a párt.

A párt határozott álláspontja azért érdekes, mert Fekete-Győr András, a párt miniszterelnök-jelöltje

nemrégiben igen dehonesztálóan nyilatkozott a cigányságról.

Az 1Magyarország Kezdeményezés által rendezett vitán roma aktivisták szembesítették a politikust a roma közösségek legsürgősebb és legfontosabb kérdéseivel. A beszélgetésen a pártelnök szavaiból az derült ki, hogy a magyar és a cigány két külön egység, akik több száz éve „osztoznak” az országon, és akiknek teljesen más az értékrendjük. Elvégre a cigányoknál „a vándorlás, az improvizáció, a tánc, a zene, a család erősebb értékekként jelennek meg”, mint a magyaroknál. Mint fogalmazott, amíg ő az életét próbálja a lehető legkiszámíthatóbbá, megtervezetté tenni, addig az általa megismert roma családok sokkal inkább napról napra élnek, terveznek, túlélnek. Persze „ha van egy kezdő hatvan- vagy százezer forint, akkor az el fog fogyni a hó közepén”. Fekete-Győr számára az is dilemma, hogy ezeken a „kulturális különbségeken” kell-e, érdemes-e változtatni. A vitán jelenlévő Szegedi Dezső szociológus azt hangsúlyozta, nem látja azt a kulturális különbséget, amiről Fekete-Győr beszélt. A vitán szintén részt vevő Rézműves Benjámin egyetemi hallgató úgy fogalmazott:

erősen hiányos ismeretekre utal, ha megfogalmazódik benne az, hogy a romák más értékrend szerint szervezik meg közösségeiket.

Náci karlendítésre emlékeztető mozdulat

Különös kép került elő Farkas Péter Barnabásról, aki a Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum és az Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom közös jelöltje az előválasztáson, egyben Ózd jelenlegi alpolgármestere. Az ominózus fotón – amely nem mellesleg Katowice városának történeti múzeumában, egy olyan illusztrációként elhelyezett épületrész előtt készült, amin zsidóellenes feliratok voltak – Farkas Péter Barnabás náci karlendítésre emlékeztető mozdulatot tett. Az alpolgármester az ATV-nek küldött válaszában ugyanakkor tagadta, hogy a kéztartása náci karlendítés volt. „A fotó a lengyelországi testvérvárosi látogatáson készült 2018-ban. Az ózdi delegációt, amelynek tagja voltam alpolgármesterként, a helyi városvezetés múzeumlátogatásra vitte, ahol egy korabeli utcarészlet-rekonstrukció (díszlet) előtt fotózkodtunk. A képet készítő személy mögött, távolabb álltak a többiek, akiknek integettem, hogy a régi városrészlet előtt, mivel a kiállítás többi részéhez képest itt egy nagyobb tér volt, álljunk össze csoportképre” – részletezte a politikus, hangsúlyozva: a kéztartása nem náci karlendítés volt, hanem egy pillanatfelvétel erről a mozdulatról, ennek ellenkezőjét belemagyarázni pedig aljas rágalom.

Borítókép: Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője felszólal az Országgyűlés őszi időszakának nyitóülésén 2021. szeptember 20-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában