Ország-világ

2017.02.21. 17:10

Ittas vezetésért négy hónap felfüggesztett börtönre ítélték Ján Slotát

Feltételesen négy hónap szabadságvesztésre ítélte a zsolnai Kerületi Bíróság Ján Slotát, az SNS volt elnökét ittas vezetés miatt. A feltételes büntetés mellett Slotát hat évre eltiltották a járművezetéstől is.

munkatársunktól

A zsolnai Kerületi Bíróság viszont eltörölte a járási bíróság ítéletét, mely szerint Slotának még 6 ezer euró büntetést is kellett volna fizetnie - írja az Új Szó

 

"Azt gondolom, hogy ez jó hír az összes zsolnai és Zsolna környéki autósnak. Most már biztonságban vezethetnek, nem fogja őket veszélyeztetni ez a személy" - mondta az ítélethirdetés utan a kerületi ügyészség szóvivője, Milan Cisarik. 

 

A Szlovák Nemzeti Párt volt vezetője tavaly január 18-án Litvailló (Lietavská Lúčka) és Túrirtovány (Porúbka) között Porsche Cayenne típusú személygépkocsijával nekiütközött az előtte haladó Audi A6-nak, amelyet az ütközés az előtte menő Suzuki SX4-esnek lökött. Az Audi és a Suzuki vezetője nem volt ittas, Slota viszont elutasította az alkoholszondás és a vérvizsgálatot, így automatikusan tudatmódosító szer befolyása alatt elkövetett veszélyeztetés gyanújával indult ellene eljárás. Jogosítványát a helyszínen bevonták. Indítványozták vizsgálati fogságba helyezését, de a Zsolnai Járásbíróság szabadlábra helyezte. Az ügyész fellebbezett, de a másodfokon eljáró Zsolnai Kerületi Bíróság sem találta indokoltnak a kényszerintézkedést. 

Címkék#Szlovákia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában