Járvány

2020.07.30. 10:50

Ismét magas a napi esetek száma Csehországban

A napi új fertőzések száma mintegy két hete kezdett el újra növekedni, s országszerte több mint egy tucat helyi fertőzésgóc van.

Csehországban ismét magas a napi újabb koronavírus-fertőzések száma: kedden és szerdán is több mint 275 Covid-19 megbetegedést mutattak ki, holott június végén a napi növekedés már jóval száz eset alatt mozgott – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján csütörtökön reggel közölt statisztikából.

Az első fertőzést Csehországban március elsején mutatták ki.

A szerdai esetekkel az eddigi igazolt fertőzött száma átlépte a 16 ezret. Ezek több mint hetven százaléka már meggyógyult, az aktív betegek száma jelenleg 4290. Kórházban több mint 120 személy fekszik, a súlyosnak minősíthető esetek száma húszra tehető. Az eddig elhunytak száma a csütörtök reggeli adatok szerint 374.

A napi új fertőzések száma mintegy két hete kezdett el újra növekedni, s országszerte több mint egy tucat helyi fertőzésgóc van. Jelenleg a legtöbb eset Észak-Morvaországban, Dél-Csehországban és Dél-Morvaországban van. A koronavírus által az érintett településeken, illetve régiókban szigorították az óvintézkedéseket.

Többnyire tilos a látogatás a kórházakban és az idősotthonokban, s a zárt helyeken vagy a tömegközlekedési eszközökön kötelező a szájmaszk viselete. Prágában a metróban, a kórházakban és az egészségügyi intézményekben is kötelező a száj és az orr eltakarása.

A cseh kormány hétfőn bevezette az úgynevezett szemafor-rendszert, amely a járvány súlyossága alapján négy kategóriába (piros, sárga, zöld, kék) sorolta a településeket és a régiókat. Pirossal az olyan régiókat jelölik, ahol sok a fertőzés és a helyzet súlyos, míg a kék szín vírusmentes területet jelent.

A minisztérium és az országos tisztiorvosi szolgálat az általános országos fertőzés-helyzetet továbbra is kielégítőnek minősítette, de az illetékesek folyamatosan az óvintézkedések betartására figyelmeztetik a lakosságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában