Katonai puccs

2021.03.08. 12:51

Ismét éles lőszerrel lőttek a tüntetők közé Mianmarban

Ismét éles lőszerrel lőttek a tüntető tömegbe Mianmarban a biztonsági erők hétfőn, szemtanúk szerint legalább két ember meghalt és hárman súlyosan megsebesültek.

A dpa német hírügynökség értesülése szerint Mjitkjinában, az északi Kacsin állam székhelyén történt az eset. A közösségi médiában fényképek is megjelentek az egyik áldozatnak az utcán heverő élettelen testéről.

Egy aktivista elmondta, hogy a katonák egy nagyjából 400 fős demonstráló tömegbe lőttek. A két tüntető a mjitkjinai katolikus templom előtt halt meg – tette hozzá.

Mianmarban országszerte újra tízezrek vonultak az utcákra hétfőn, hogy tiltakozzanak a február eleji katonai hatalomátvétel ellen. A demonstrálók már ötödik hete követelik Aung Szan Szú Kjí, az ország korábbi vezetőjének szabadon bocsátását és a hatalomba való visszahelyezését.

Múlt héten is véres erőszakba torkollottak a megmozdulások: az ENSZ információi szerint csak szerdán 38 ember halt meg a biztonsági erők tüntetők elleni fegyverhasználatának következtében. A több nyugati ország által bevezetett szankcióknak egyelőre nem volt hatása a katonai rezsimre.

A hadsereg vasárnap este kórházakban és egyetemeken razziázott, Rangun több kerületében rengeteg embert őrizetbe vettek, szemtanúk lövésekről és sebesültekről számoltak be.

A katonaság február 1-jén, az új parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat a délkelet-ázsiai országban, arra hivatkozva, hogy a novemberi választáson szerintük szabálytalanságok történtek és panaszaikra a kormányzat nem reagált. Azóta rendszeresek a puccsellenes tömegtüntetések az országban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában