természetkárosítás

2021.06.24. 15:01

Illegálisan kilőtt medvéket találtak két zalai vadásznál

Természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség két zalai vadász és egy preparátor ellen, akiknél egyebek közt illegális vadászaton lőtt, majd preparált medvéket, továbbá védett madarakat foglaltak le.

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az esettel kapcsolatban arról számolt be, hogy egy jelenleg 38 éves nagykanizsai férfi és 63 éves sormási társa a pötrétei vadásztársaság tagjaként bizalmas baráti viszonyban és szakmai kapcsolatban is volt a 48 éves nagykanizsai, szakképzett preparátorral. Mindhárom vádlott jól ismerte a vadászatra, illetve a védett vagy fokozottan védett állatokra vonatkozó jogszabályokat, tilalmakat.

A két vadász 2017 őszén – közelebbről nem ismert külföldi helyszínen – illegális medvevadászaton vett részt,

ahol mindketten elejtettek egy-egy barnamedvét. A medvék bőrét és koponyáját a preparátor a megrendelők kérésének megfelelően kikészítette, majd 2018 májusában a trófeákat átadta.

Az elsőrendű vádlott az élethűen kipreparált barnamedve-trófeát egy vadászházban helyezte el, idősebb társa pedig a hétvégi házában. A rendőrség 2018 szeptemberében lefoglalta, majd a Pest Megyei Kormányhivatal mint országos hatáskörű természetvédelmi hatóság elkobozta a medvebőröket és a koponyákat.

A vádemelés kitér arra is, hogy a barnamedve fokozottan védett fajnak minősül, természetvédelmi értéke 250 ezer forint, a trófeájának tartásához szükséges engedélyekkel egyik vádlott sem rendelkezett, a preparátornak pedig a hasznosítására nem volt engedélye.

Pirger Csaba azt is elmondta, hogy a fiatalabb vadász még 2018 januárjában a pötrétei vadászházban

átvett két svájci vendégvadásztól egy hűtőtáskát, amelyben védett madarak tetemei voltak.

A preparátornál lefoglalt vízityúk, karvaly, egy harkályféle, valamint két egerészölyv természetvédelmi értéke összesen 200 ezer forint volt, ezeknek a madaraknak a magyarországi vadászata hatóságilag tilos, megszerzésük és tartásuk kizárólag természetvédelmi hatósági engedéllyel lehetséges, de ezzel egyik vádlott sem rendelkezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában