Húsz évvel ezelőtt robbant fel a Challenger űrrepülőgép

Az amerikai űrkutatási programok több mint négy évtizedes történetében bekövetkezett három tragédiára emlékeznek ezekben a napokban az Egyesült Államokban és az egész világon. Ezek közül a Challenger űrrepülőgép húsz évvel ezelőtti felrobbanása ma is megrázó emlékként él. A tragédia, amelynek okait többféle módon magyarázzák, hosszú időre visszavetette az űrprogramot. De a világűr meghódításának nagyszabású terve mégsem állt le végleg, a fellövések folytatódtak, ugyanúgy, ahogy a Columbia két évvel ezelőtti katasztrófája után.
A Challenger legénysége

„Néha, amikor megpróbáljuk elérni a csillagokat, kezünk és életünk rövidnek bizonyul. De bármi történik, újra össze kell szednünk magunkat, s kinyújtott kezekkel kell elindulnunk a csillagok felé” – ezek a gondolatok, amelyeket Ronald Reagan akkori amerikai elnök mondott a Challenger hétfős legénységének gyászszertartásán, választ adnak arra a kérdésre: ha ilyen veszélyes az űrhajózás, miért nem hagyjuk abba.
Az űrkutatás veszélyeire már a Challenger felrobbanása előtt több baleset figyelmeztette az amerikaiakat – most nem beszélve a rivális Szovjetunióban történt tragédiákról. Tizenkilenc évvel és egy nappal az űrsikló katasztrófája előtt, 1967. január 27-én az Apollo–1 legénységi kabinjában próbakilövés közben elektromos rövidzárlat miatt tűz ütött ki.

Mivel a kabint tiszta oxigénnel árasztották el, a lángok másodpercek alatt elterjedtek, s három űrhajós, Gus Grissom, Roger Chaffee és Ed White bennégett. A fedélzeti ajtót kilencven másodperc alatt lehetett kinyitni, de nekik ennyi idejük sem volt. A baleset okainak kivizsgálása után körülbelül ezer módosítást hajtottak végre a legénységi kabin tervein, hogy az űrhajók megbízhatóbbak legyenek.

Civil a fedélzeten

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA még ennél is nagyobb kudarcot szenvedett, amikor éppen húsz évvel ezelőtt, 1986. január 28-án a Challenger űrrepülőgép 73 másodperccel a fellövés után felrobbant a levegőben. A fedélzetén utazó hat űrhajós – Francis R. Scobee parancsnok, Michael J. Smith pilóta, Ronald E. McNair, Ellison S. Onizuka és Judith A. Resnik küldetésspecialista, valamint Gregory B. Jarvis teherspecialista –, illetve egy civil, Sharon Christa McAuliffe középiskolai tanárnő meghalt. A tragédia által az emberekben kiváltott sokkot csak fokozta, hogy a helyszínen, a floridai űrközpontnál lévőkön kívül az élő tévéközvetítés révén milliók láthatták a képernyőn, így Magyarországon is, amint a méltóságteljesen fölemelkedő, időnként meg-megrázkódó űrrepülő lángba borul, és néhány pillanat múlva csak a tiszta kék ég marad utána.

A NASA az 1970-es években indította el űrsiklóprogramját. Akkoriban olyan űrjárművek kifejlesztésével kísérleteztek, amelyek újra felhasználhatók. A korábbi űrhajókat ugyanis csak egyszer lehetett feljuttatni az űrbe, aztán többé soha. Az első ilyen űrsikló, a Columbia 1981-ben indult útjára. Egy évvel később követte a Challenger, majd 1983-ban a Discovery és 1985-ben az Atlantis. A Challenger a végzetes nap előtt kilencszer repült sikeresen. A tizedik küldetése is olyan volt, mint a legtöbb korábbi feladat. Az űrsikló némi rakományt szállított, egyebek mellett egy műholdat, valamint egy olyan szabadon repülő modult, amelynek feladata a Halley-üstökös csóvájának vizsgálata volt. Ez az űrutazás annyiban mégis egyedülállónak számított volna, hogy elsőként ült a fedélzeten civil, egy 37 éves tanárnő, akit több mint 11 ezer jelentkezőből választottak ki .

A Columbia

A NASA elsőként megépített, 1981. április 12-én debütált űrsiklója, a Columbia is tragikus véget ért. Amikor 2003. január 16-án felemelkedett a kilövőállásból, a külső üzemanyagtartályt szigetelő hab egy apró darabja letört, és olyan szerencsétlenül zuhant, hogy megsértette az űrrepülő bal szárnyát. A becsapódás lyukat ütött a szárny belépőélén, s emiatt a hajó darabokra esett, amikor február 1-jén a Földre visszatérve beért a légkörbe. A hét asztronauta – Rick Husband, William McCool, Michael Anderson, David Brown, Kalpana Chawla, Laurel Clark és az izraeli Ilan Ramon – meghalt. A sikló üzemanyagtartályát átalakították, s azóta a Discovery már újabb sikeres küldetést teljesített. George Bush elnök viszont a Columbia tragédiája után elhangzott beszédében már arról szólt, hogy a siklóprogramot 2010-re nyugdíjazni kell. A NASA azt követően új űrrepülőrendszert építhetne ki, amellyel a Holdra és a többi bolygóra juthatunk el.

A legénység túlélte?

A tragédiáért mindenki a NASA-t okolta, s talán még ma is legtöbben ezt a szervezetet teszik felelőssé a történtekért. Hivatkoznak a túlfeszített programra, az űrhivatalon belüli szervezetlenségekre, a rutinossá vált és emiatt nem elég alapos munkára. A televíziós felvételeken látható volt az egyik szilárd hordozórakéta rendellenes működése: lángcsóva csapott ki belőle, és szemmel láthatóan rángatott. A hivatalos jelentés szerint az űrsikló felemelkedését segítő egyik szilárd hajtóanyagú rakéta hibás tömítőgyűrűje mellett láng csapott ki, ráadásul olyan helyen, ahol a rakéta a folyékony üzemanyagot szállító tartályhoz volt erősítve. A tűz átégette a tartály falát, és a több ezer tonnányi folyékony hajtóanyag felrobbant, a segédrakéták elszabadultak, a Challenger darabjai az óceánba zuhantak. A NASA felelősei már régóta tudtak a szilárd hajtóanyagú rakéták gyenge pontjairól. A rakétát gyártó cég mérnökei – biztonsági meggondolásokból, s mert a többször is elhalasztott start előtti éjszakán erősen lehűlt a levegő – követelték az indítás leállítását, a NASA azonban figyelmen kívül hagyta az aggályokat, és Reagan elnök is engedélyezte a fellövést.

Napokig tartott, mire a sok tonna roncsot kihalászták az óceánból, de a fedélzeti kabint nem találták, majd csak hetekkel később hozták a felszínre. Pedig voltak olyan vélemények, hogy a legénység túlélte a robbanást, s a NASA súlyosan hibázott, amikor nem a kabint kereste azonnal. A kiemeléséről bemutatott felvételeken is látható, hogy a kabin szinte teljesen ép volt. A zuhanás percei alatt az űrhajósok végig beszélgettek, s a tengerbe csapódáskor valószínűleg elvesztették az eszméletüket. A Challenger fekete dobozának adatait és a tanárnőnél lévő kismagnó által rögzített hangfelvételt nem hozták nyilvánosságra.

A titokzatos merénylők

Ez persze lehetőséget kínált különböző összeesküvés-elméletek kiagyalására. Egyesek úgy spekuláltak, hogy az amerikai vezérkar mindig is szerette volna bebizonyítani Reagan elnöknek, hogy az űrrepülőgép alkalmatlan katonai célokra. A Challenger pusztulásával legalább 70 milliárd dolláros megrendelést kaptak, tíz évre elosztva. Mások az oroszokat sejtették a tragédia hátterében: a Challenger utolsó repülése előtt a Columbia űrrepülőgép ugyanis Moszkva űrből történő bombázását szimulálta, amit az oroszok nyilván meglehetősen zokon vettek. A katasztrófa után mindenesetre látványos enyhülés következett be a két ország viszonyában. Talán a legmerészebb elképzelés szerint valaki egy magánrepülővel követte az űrsiklót, s mielőtt az túl magasra jutott volna, rádió segítségével aktivizálta a Challenger önmegsemmisítő rendszerét, aztán ejtőernyővel kiugrott a gépből az óceánba, ahol már egy tengeralattjáró várt rá. Feltűnés nélkül megtehette, hiszen a mentőhajók a kikötőkben várakoztak.

A Challenger felrobbanása után 1987 közepéig megtiltották az űrrepülőgépek indítását. Bár néhányan a program végét jósolták, mégis feltámadt, és a repülések folytatódtak. A tragédia azonban sokakban maradandó nyomot hagyott, s voltak, akik ezt nyilvánosan is kifejezték. Így szerzett például Ébert Tibor oratóriumot, az Omega együttes pedig Fekete doboz címmel dalt a Challenger emlékére.

Gyász
„Elmegyek, mert el kell mennem… Az elválás nagyon nehéz… belátom! Szólítottak, nincs mit tennem... isten veled, földi élet, s családom. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága szüleink, nagyszüleim, testvéreink, rokonaink és barátaink, WÖLLER LÁSZLÓ és WÖLLER LÁSZLÓNÉ Mátyás Erika váratlanul elhunytak. Temetésük 2019. 09. 20-án, pénteken 15 órakor lesz a győr-ménfőcsanaki, Koroncói úti temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjukra elkísérik őket, és mély gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elmentél, itt hagytál bennünket, hatalmas bánat ül szívünkben. Amíg élünk, megőrizzük emlékedet, szereteted elárasztja a kék eget. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, sógornőnk és rokonunk, SZEKERES LÁSZLÓNÉ szül. Czitó Mária 63 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 18-án, szerdán 15 órakor lesz a győr-újvárosi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elmentem, szeretteim, nehéz volt már élni, kopogtatok a Jóistennél bebocsátást kérni. Búcsúzom tőletek, nekem már könnyebb, értem néhanapján ejtsetek egy könnyet. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédink és rokonunk, OCSKAI JÁCINTNÉ szül. Varga Erzsébet életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetése szeptember 18-án, szerdán 15 órakor lesz a püski temetőben. Előtte, 14.30 órakor engesztelő szentmise a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Pihen a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Itt hagytál minden álmot, vágyat, nem mesélsz már az unokáknak. Csak a könny és a bánat marad utánad. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. BOGNÁR VIKTORNÉ szül. Magyar Terézia életének 81. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. szeptember 20-án, pénteken 13 órakor lesz a fertőszéplaki temetőben. Előtte, 12.30 órától engesztelő szentmisét tartunk a helyi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, anyósom, testvérem, rokonunk és ismerősünk, FENYŐSI JÓZSEFNÉ szül. Enzsöl Olga életének 91. évében csendesen eltávozott. Hamvasztás utáni temetése 2019. szeptember 20-án, pénteken 13 órakor szentmisével egybekötve a győri Szent Imre-templomban lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak, és utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MENYHÁRT JÓZSEFNÉ szül. Koloszár Erzsébet életének 64. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. szeptember 19-én, csütörtökön 15.30 órakor lesz a fertőszentmiklósi temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14.45 órakor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló fiai
Megtört szívvel emlékezünk HORVÁTH TIBOR halálának 1. évfordulóján „Miért sirattok? Isten arca volt, mely simogatón Rám hajolt. Én mentem. Most fényözönben élek, s nem vagyok más, csak tisztuló lélek: ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha Rám gondoltok, mosolyogjatok, mert Én már Istennél vagyok. Bánatos feleséged, gyermekeid, vejeid, unokáid Emléked szívünkben örökké él!
Annyira szerettem volna még élni értetek, de az Úr magához hívta lelkemet. Tiszta szívből azt kérem tőletek, szeressétek egymást, mint én titeket. Mindig ott leszek köztetek, s féltve vigyázom minden léptetek. Fájó szívvel emlékezünk ÁBRAHÁM JÓZSEF halálának 1. évfordulóján. Szerető felesége és fia
Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Itt hagytál bennünket, mint a lenyugvó nap emléked szívünkben örökké megmarad. IN MEMORIAM Fájó szívvel emlékezünk imádott férjem RING LÁSZLÓ halálának 3. évfordulóján. Szerető felesége Ildikó és családja
Fájdalommal emlékezünk DOBAI BARBARA tragikus halálának 19. évfordulójára. Az évek múlnak de feledni nem lehet, hogy fiatalon kettétört életed. Szívünkben őrizzük kedves arcod emlékét. A jó Isten adjon neked ott a fent az égben nyugalmat, amit itt a földön nem élhettél meg. Szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk KERTÉSZ BÉLÁNÉ halálának 6. évfordulójára. ,,Csendesen elmentél, mint a lenyugvó nap. Szívünkben élsz, s örökre ott maradsz. Szerető testvéreid és családjaik
Fájó szívvel emlékezünk POLCZER CSABA halálának 4. évfordulóján. Álmok, emlékek, szép szavak, ez minden ami a múltból megmaradt. Ott pihensz ahol már nem fáj semmi, nyugalmadat nem zavarja senki. Életed elszállt, mint a virágillat, de emléked ragyog mint a fényes csillag. Édesanyja és testvére
Ne fájjon nektek, hogy már nem vagyok hiszen napként az égen nektek ragyogok! Ha szép idő van, s kék az ég jusson eszetekbe sok szép emlék. Ha rám gondoltok soha ne sírjatok, inkább a szép dolgokon kacagjatok. Ha telihold van, az értetek ragyog s azt jelenti, hogy boldog vagyok. Ha hullócsillag száll az éjféli égen, akkor mondjatok egy imát értem. Én is imát mondok majd értetek, hogy boldog lehessen szívetek. Ha rám gondoltok soha ne sírjatok hiszen szívetekben jó helyen vagyok. Fájó szívvel emlékezünk Horváth Györgyné született Kovács Márta halálának 5. évfordulóján Szerető családja
A Kazinczy Ferenc Gimnázium 1994-ben végzett IV.E osztálya szeretettel emlékezünk HORVÁTH PÉTER osztálytársunkra. Emlékét megőrizzük.
Hálás szívvel mondunk köszönetet az osztálytasaknak, akik a kisbaboti temetőben UNGER MÁTYÁS sírján a szeretet virágait elhelyezték. Testvérei