Ország-világ

2021.09.22. 06:49

Nyolc külügyminiszterrel folytatott kétoldalú tárgyalást Szijjártó Péter New Yorkban

Szijjártó Péter nyolc ország külügyminiszterével folytatott tárgyalást helyi idő szerint kedden New Yorkban az ENSZ-közgyűlés ülésszakának keretében.

A tárca tájékoztatása szerint a külgazdasági és külügyminiszter georgiai és indiai kollégájával, David Zalkalianival és Szubrahmanjam Dzsaisankarral egyetértett abban, hogy mindenképpen meg kell akadályozni a migrációs kiáramlást Afganisztánból, ugyanis az súlyos biztonsági, kulturális és egészségügyi kockázatot jelentene Közép-Ázsia, a Kaukázus és Európa számára egyaránt.

Magyarország több ázsiai és latin-amerikai országnak is segítséget nyújt a koronavírus-járvány elleni védekezésben, így Bui Thanh Son vietnami külügyminiszterrel megállapodás született 400 ezer adag AstraZeneca-vakcina eladásáról, ezeket még a héten leszállítják Hanoiba.

Emellett Don Pramudwinai thai külügyminiszterrel is sikerült véglegesíteni az egyezséget 400 ezer oltóanyagdózis megvásárlásáról. Mindkét délkelet-ázsiai országgal megkezdődtek az egyeztetések az oltási igazolások kölcsönös elfogadásáról – közölte a minisztérium.

Ecuador számára 20 ezer adag, különleges gyermekbetegségekkel szembeni oltóanyagot szállított le Magyarország, valamint 100 ezer védőmaszkot adományozott az ott tartózkodó venezuelai menekültek számára. Mauricio Montalva Samaniegóval, a latin-amerikai ország külügyminiszterével Szijjártó Péter megállapodást írt alá kedden a diplomáciai képzési együttműködésről.

David J. Francis Sierra Leone-i külügyminiszterrel folytatott tárgyalásán pedig megállapodás született arról, hogy tízről ötvenre emelik a Sierra Leone-i diákok számára biztosított magyarországi ösztöndíjakat.

A filippino külügyminiszterrel, Teodoro Locsin a nukleáris képzés területéről és a diplomácia, a fiatal diplomaták képzéséről tárgyaltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában