támadás

2019.09.24. 08:09

Három ország is Iránt tette felelőssé a szaúdi olajlétesítmények elleni támadásokért

Egyértelműen Iránt tették felelőssé a szaúdi olajlétesítmények ellen szeptember 14-én végrehajtott támadásokért Franciaország, Németország és Nagy-Britannia vezetői hétfőn New Yorkban nyilvánosságra hozott közös közleményükben.

„Nyilvánvaló számunkra, hogy Irán a felelős e támadásokért. Nincs más hihető magyarázat” – olvasható a közleményben, amelyet Emmanuel Macron francia elnök, Angela Merkel német kancellár és Boris Jonson brit miniszterelnök adott ki az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán tartott tanácskozásuk után.

A három vezető támogatásáról biztosította az események tisztázásáért folyamatban lévő vizsgálatokat, és ígéretet tett arra, hogy folytatja diplomáciai erőfeszítéseit, melyek révén megkönnyíthetik a párbeszédet minden érdekelt fél között a feszültség csökkentése érdekében a Közel-Keleten.

„Felszólítjuk Iránt, hogy kötelezze el magát e párbeszéd mellett, és tartózkodjék a provokációktól” – hangsúlyozza a három vezető politikus. Hozzátették: Teherán számára elérkezett az idő, hogy elfogadjon egy hosszú távú tárgyalási keretet nukleáris programjával és más kérdésekkel kapcsolatosan, beleértve rakétaprogramját is.

„Ezek a támadások Szaúd-Arábia ellen irányultak ugyan, de általuk minden ország érintett, és fokozzák egy kiterjedtebb konfliktus kockázatát” – olvasható a közleményben, amely szerint a történtek nyomán még fontosabbá váltak a térség biztonságának és stabilitásának a szavatolása érdekében hozandó erőfeszítések, például politikai megoldást kell találni a jemeni konfliktus rendezésére.

Szeptember 14-én dróntámadások érték a szaúd-arábiai Aramco állami olajvállalat két olajterminálját, köztük a világ legnagyobb olajfinomítóját, a támadás elkövetőjeként a jemeni húszi lázadók jelentkeztek. Az Egyesült Államok már rögtön az elején hangoztatta, hogy az események hátterében szerinte Teherán áll.

Irán ugyanakkor kitartóan tagadja, hogy köze lett volna a támadásokhoz. Mohamed Dzsavád Zaríf külügyminiszter a múlt héten egy Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott: az Egyesült Államok elrugaszkodik a valóságtól, amikor Teheránt teszi felelőssé. Szerinte Washington figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a jemeniek – akik négy és fél év óta elszenvedik a legsúlyosabb háborús cselekményeket – mindent megtesznek, hogy visszavágjanak. Az amerikaiakat valószínűleg zavarba ejti, hogy a dollár százmilliárdokért Rijádnak eladott fegyverek nem voltak képesek kivédeni a jemeni csapásokat. Ezen semmit sem változtat, ha Iránt vádolják – tette hozzá Zaríf.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában