Ország-világ

2021.02.25. 19:49

Hajtóvadászatot indítottak a késes támadó ellen, órákon belül elkapták (videó)

A rendőrök hajtóvadászatot indítottak a 151-es buszon történt támadás elkövetője után, és a férfit nyolc órán belül kézre kerítették.

Budapest XXI. kerületében, a Szent Imre téren várakozó buszon 2021. február 25-én 7 óra 40 perckor egy férfi késsel megsebezte egy másik utas arcát. A mentők kórházba vitték a nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett – írja a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a bűncselekmény felderítésére nyomozócsoportot hozott létre, és az elkövető felkutatására hajtóvadászatot indított.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit pár órán belül azonosították, Ó. Bence ellen elfogatóparancsot adtak ki.

A budapesti nyomozók a Bűnügyi Bevetési Osztállyal közösen nyolc órán belül elfogták a 37 éves férfit, elszámoltatása folyamatban van. A BRFK Nyomozó Főosztály közösség tagja elleni erőszak bűntett és súlyos testi sértés kísérlet bűntett gyanúja miatt folytat eljárást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában