Ország-világ

2019.02.09. 19:16

Gyurcsány Ferenc évet értékelt

A lázadás hazafias kötelesség azok számára, akik torkig vannak a rendszerrel - jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke évértékelő beszédében szombaton, Budapesten.

mti

[namelink name="Gyurcsány Ferenc"] beszédében úgy fogalmazott: aki magyar hazafiként akar élni, annak ebben a világban lázadnia kell. Helyesen lázadt az a bíró, aki nem volt hajlandó elítélni a hajléktalanokat, és helyesen lázadnak azok az orvosok és nővérek, akik otthagyják az "iszonyatos állapotban" lévő Honvédkórházat, és inkább kiállnak a nyilvánosság elé - hangoztatta. Lázad az a tanár is, aki, amikor a hatalom Ady Endrébe törli a lábát nap mint nap, azt idézi a költőtől, hogy "aki tudatosan hazudik, az galád, aki ismert hazugságot elhisz, az meg hülye" - fűzte hozzá. A pártelnök leszögezte: az egyéni lázadás akkor lesz sikeres, ha összekapcsolódik, ha a közösség maga is lázad. Az ősz reményt hozott, Magyarország elkezdett ellenállni, talán lázadni is - idézte fel. Gyurcsány Ferenc szerint nem lehet tudni, hogy ez a folyamat hová fog vezetni, de nem tehetnek mást a hatalommal szemben.


Bármennyire is nehéz időnként mindazokkal közösséget vállalni, aki a hatalommal szemben állnak, mégis ez a kötelesség - emelte ki. A pártelnök hozzátette: nem gondolta volna, hogy a "rabszolgatörvény" elleni tüntetések előbb a parlamenti, majd az azon kívüli ellenzéket is össze tudják kovácsolni. Elismerte, igazuk van azoknak, akik arról beszélnek, hogy "bonyolult a múltja" a most összefogni igyekvő pártoknak. "Kevésbé érdekel az út, mint a cél!" - jelentette ki erről.


Úgy fogalmazott, nem kívánja senkitől, hogy szeplőtlenül érkezzen ebbe a küzdelembe, céljuk ugyanis egy európai, demokratikus és polgári Magyarország létrejötte. Ennek megvalósulása után pedig az ezért közösen küzdők demokratikus körülmények közötti vitában tisztázhatják nézetkülönbségeiket.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A DK vezetője ezt azzal vetette össze, hogy jelenleg "autokratákkal, diktatúraépítőkkel és hazafiatlan gazemberekkel" állnak szemben. Gyurcsány Ferenc elmondta, szurkolt az Audi gyárában sztrájkoló dolgozóknak, és szurkol a Magyar Tudományos Akadémiának, ahogyan korábban a CEU-nak is szurkolt. Ugyanis aki bezár egy egyetemet, az lakatot tesz a holnapra, Orbánék pedig bezártak egy egyetemet - jelentette ki.


Képviselni kellene a gyermekeink, unokák érdekeit is, mert az a kormány, amelyik elhazudja a jelent és elcsalja a jövőt, az elárulja a népét - érvelt. Az Orbán-kormány politikai értelemben lehet, hogy sikeres, de történelmi értelemben "gyalázatos" és bukásra van ítélve - hangsúlyozta. Megfogalmazása szerint Orbán Viktor nem a menekültek ellen, hanem azok érkezéséért harcol. A kormányfő azért küzd, hogy az emberek féljenek, mert a félelem egyben tart egy közösséget, attól függetlenül, hogy az a közösség vereségre van ítélve - jelentette ki. Hozzátette: aki nem hajlandó aláírni a menekültkérdés rendezéséről szóló nemzetközi megállapodásokat, az azt szeretné, hogy a probléma fennmaradjon, mert azt gondolja, hogy a probléma fenntartása az ő hatalmát szolgálja. Orbán Viktor a "félelem legnagyobb mestere ma Magyarországon", és aki nem megy vele szembe, az a jövőt rombolja - húzta alá, hangsúlyozva: a DK a jövőt szeretné építeni.


A volt kormányfő a májusi EP-választás történelmi tétjének nevezte, hogy egy Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár politikája fémjelezte erős, az állampolgárai érdekében közösen fellépni tudó Európa jön-e létre, vagy pedig egy a saját lakosságát ijesztgető, bezárkózó kontinens, amit Matteo Salvini olasz belügyminiszter és Orbán Viktor magyar kormányfő képvisel.


Gyurcsány Ferenc szerint az utóbbi lehetőség megvalósulása esetén a tagállamok előbb-utóbb egymásnak esnének, előbb kereskedelmi, majd egyéb háborúkat robbantva ki. A Merjünk hazafiak lenni! című évértékelő beszédet egy fővárosi szállodában tartották.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában