Ország-világ

2019.01.11. 19:47

Grezsa István: egy pillanatra sem engedhetjük el a kárpátaljai magyarok kezét

A világ magyarságának minden közösségében tudatosult, hogy meg kell segíteni a nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyar közösséget, mert egy pillanatra sem engedhetjük el a kárpátaljai magyarok kezét - jelentette ki Grezsa István miniszteri biztos pénteken a Nagyszőlőshöz közeli Salánkon, ahol a Magyar Patrióták Közössége ünnepélyes keretek közt átadta a helyi református egyházközségnek kanadai magyar szervezetekkel közösen gyűjtött adományát.

Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos a Salánki Református Ifjúsági Házban tartott istentiszteleten mondott köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság megsegítése érdekében létrejött össznemzeti összefogás nemcsak a kárpátaljai magyar közösségről, hanem a magyar nemzet megmaradásáról is szól. Ahhoz, hogy megmaradhassunk magyaroknak, nem szabad egyetlen szállásterületet sem feladni - fogalmazott. Kiemelte: Kárpátalja mindig soknemzetiségű régió volt, egykor a Magyar Királyság egyik legszegényebb része, mindazonáltal itt mindig békében éltek egymással a magyarok, ruszinok, ukránok és más nemzetiségek. Ezt a sokszínűséget, ezt az értéket szeretnénk megőrizni olyannak, amilyen volt - tette hozzá, leszögezve, hogy a magyar állam nemcsak a kárpátaljai magyarságot segíti, hanem erejéhez mérten a többséghez tartozókat is, hiszen - mint mondta - a szükség nem nemzetiségfüggő.

   

Beszédében Hetzmann Róbert a Magyar Patrióták Közösségének elnöke elmondta: "Látva azt, hogy a kárpátaljai magyarság jelenleg a leghányatottabb sorsú nemzetrészünk, elhatároztuk, hogy a mi szerény eszközeinkkel hozzájárulunk a kárpátaljai magyarság megmaradásához." Szervezetünk jótékonysági estet szervezett a kárpátaljai korláthelmeci magyar óvoda javára, de látva, hogy a kárpátaljai magyarokra nehezedő nyomás fokozódik, egy újabb jótékonysági estet rendeztünk tavaly december 6-án Budapesten, a Duna Palotában a Salánki Református Ifjúsági Ház felújításának támogatására - fejtette ki. Örvendetesnek mondta, hogy a kezdeményezéshez csatlakozott Kanadából a Vancouver-szigeti Victoriai Magyar Társaskör és a Nanaimói Magyar Kulturális Egyesület, aminek eredményeként - a nemzeti összetartozás jegyében - sikerült egymillió forintot összegyűjteni és átadni a salánki református egyházközségnek.


Grezsa István délelőtt Munkácson felavatta a magyar kormány 73 millió forintos támogatásából épült Szent József római katolikus óvodát, a város és Kárpátalja egyik legkorszerűbb ilyen gyermekintézményét. Köszöntőjében a miniszteri biztos azt hangsúlyozta, hogy az óvoda átadásának kettős üzenete van, mert egyfelől a Rákóczi-emlékévben történik II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona városában, azt közvetítve, hogy "maradjunk meg Munkácson és Kárpátalján magyaroknak". A másik üzenete az új óvodának a katolikus szellemiségű neveléssel az, hogy maradjunk meg keresztényeknek - tette hozzá. Kifejtette, nagyon fontos, különösen a jelenlegi helyzetben, hogy a félszáz férőhelyes óvodában, ahol máris másfélszeres a túljelentkezés, a gyermekek mintegy harmada ukrán családokból jön, ami jól példázza, miként kell ápolni a két nép közötti barátságot, hiszen ez jelenti a jövőt, s egyben reményt nyújt arra, hogy hamarosan helyreáll - a 2016-ig töretlen - jó magyar-ukrán viszony

  

Az avatást követően a miniszteri biztos a Munkács melletti Pósaházán magyar kormányzati támogatással létesült játszóteret adott át a helyi roma közösség római katolikus óvodájában. "A magyar kormány ezzel is jelezni kívánja, hogy a határon túli magyar ajkú roma közösségeket a magyar nemzet elidegeníthetetlen részeinek tekinti" - mondta Grezsa István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában