klónok háborúja

2021.01.22. 08:50

Fidesz: Karácsony folyton ellentmondásba keveredik önmagával

A Fidesz budapesti szervezetének pénteki Facebook-bejegyzése szerint „úgy látszik”, a főpolgármesternek olyan sok munkája van, hogy „kénytelen volt klónozni magát”, így most két Karácsony Gergely vezeti a fővárost, és „ők ketten nem nagyon tájékoztatják egymást a dolgok állásáról”.

Az „egyik Karácsony Gergely” az InfoRádió Aréna című műsorában a napokban azt nyilatkozta: „Én azt látom, hogy Tarlós István idején kiírt közbeszerzésben nyolcmilliárddal többe került a Lánchíd felújítása a villamosalagúttal együtt, és én nem tudom azt megmondani, hogy az a műszaki tartalom, amit az alagút felújítása jelent, az egészen pontosan ebben az egész korábban kiírt közbeszerzésben mennyit ért” – idézték fel.

A „másik Karácsony Gergely” viszont tavaly februárban a Közfejlesztések Tanácsának ülésén a főváros nevében terjesztette be azt a kimutatást, amelyben „forintra pontosan látható”, hogy mennyi a Lánchíd és mennyi a pesti villamosalagút költsége. Ennek alapján a Lánchídé 21,8 milliárd forint, a pesti alagúté pedig 13,4 milliárd forint lett volna. A jelenlegi nyertes ajánlatban azonban csak a Lánchíd felújítása 26,7 milliárd forint – írták.

Az „egyik Karácsony” – folytatták – a közelmúltban ezt posztolta a Facebook-oldalára: „egy dolog persze még hiányzik: hogy a kormány tartsa az egy évvel ezelőtt tett ígéretét, és odaadja végre a megígért 6 milliárd forintot a felújításra. Persze, ha rajtuk múlna, megint húzódna, halasztódna az ügy”. A „másik” viszont korábban megkötötte a kormánnyal a megállapodást a központi költségvetésből finanszírozott támogatásról, úgy, ahogy az a főpolgármester előterjesztésében is szerepel: a kormány majd az utolsó részlet kifizetéséhez adja a pénzt, azután, hogy a főváros ütemezetten beletette a saját részét – közölte a kormánypárt budapesti szervezete.

„Ezzel a komolyan vehetetlen történettel csak egy baj van: Budapestnek egy főpolgármestere van és az Karácsony Gergely” – olvasható a Fidesz közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában