Ország-világ

2018.12.21. 15:04

Ferenc pápa: adják fel magukat a pedofil papok!

A római katolikus egyház soha többé nem fogja fedezni a gyermekek elleni szexuális visszaéléseket elkövető papokat, azok pedig, akik közülük ilyen bűnöket követtek el, jobban teszik, ha feladják magukat - mondta Ferenc pápa a római kúriához intézett hagyományos karácsonyi beszédében pénteken.

Adjátok magatokat a földi igazságszolgáltatás kezébe és készüljetek az isteni igazságszolgáltatásra - üzente a pápa azoknak a papoknak, akik kiskorúakat molesztáltak.


Ferenc pápa az elmúlt években a hagyományos karácsonyi beszédében elsősorban a korrupciót és a kúria - a Vatikán hivatala - rossz gazdálkodását ostorozta, az idén azonban a papi pedofília botrányait választotta témájául. Hangsúlyozta, az egyház soha többé nem fogja eltussolni az ilyen eseteket, továbbá elismerte, hogy a múltban súlyos hibákat követtek el, mert sokan az egyházból nem vették komolyan a vádakat.


Az egyház, erejét nem kímélve, mindent meg fog tenni azért, hogy az elkövetőket bíróság elé juttassa, akárkik voltak id - ismételte.


Bejelentette azt is, hogy februárban a Vatikán az ügyben püspöki konferenciát rendez majd. Hozzáfűzte, azért tartja ezt fontosnak, mert már belátja, hogy az ügy súlyosabb, mint azt öt éve, megválasztása idején gondolta volna.


Figyelmeztette továbbá a Vatikán alkalmazottait, hogy a botrányok aláásták az egész egyházba vetett bizalmat, és mostantól mind az egyháznak, mind a klérusnak "a megtisztulás útjára kell lépnie". "Ám ez nem egyszerű feladat, mert a bűnös ügyesen rejti el a nyomait" - tette hozzá, sürgetve az áldozatokat, hogy hallassák hangjukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában