Járvány

2020.05.14. 17:32

Feloldották a rendkívüli állapotot 39 japán prefektúrában

Abe Sindzó japán kormányfő csütörtökön bejelentette, hogy a szigetország 47 prefektúrájából 39-ben feloldják a koronavírus miatt életbe léptetett rendkívüli állapotot.

A fertőzöttebb régiókban Tokióban, Oszakában, Hokkaidón, Kanagavában, Szaitamában, Kiotóban, Hjóbóban és Csibában továbbra is érvényben marad a rendkívüli állapot.

Nisimura Jaszutosi, a gazdasági újjáélesztéséért felelős miniszter elmondta, hogy 39 prefektúrában csökkent a fertőzöttek száma, és megfelelő a kapacitás a betegek ellátására. A tárcavezető a korlátozások feloldásának lehetőségeit mérlegelő tanácsadó testületnek azt mondta: ezekben a prefektúrákban indokolt a rendkívüli állapot feloldása.

A kormány mindazonáltal továbbra is elővigyázatosságra inti a helyieket, és azt kérte tőlük, hogy ne utazzanak azokba a prefektúrákba, ahol még nem oldották fel a korlátozásokat, kerüljék a tömeget, a zárt helyeket és a fizikai közelséget honfitársaikkal.

A japán miniszterelnök április elején rendkívüli állapotot hirdetett a koronavírus által leginkább érintett hét városi körzetre, amelyet április 16-án az egész országra kiterjesztett. A korlátozások eredetileg május 31-ig lettek volna érvényben a 47 prefektúrában.

Japánban 16 ezer 49 fertőzöttje és 678 halálos áldozata van a koronavírusnak a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában