Családpolitika

2021.10.05. 12:03

Félmilliárdos többletforrást kap az Aktív Magyarország program

Félmilliárd forint többletforrást biztosít a kormány az Aktív Magyarország programnak – jelentették be kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs záró ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Forrás: Facebook

Fotó: Novák Katalin

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos azt mondta, hogy

a forrásból olyan programokat támogatnak, amelyek ahhoz járulnak hozzá, hogy a gyerekek közösségben, a természetben legyenek, és közben mozogjanak is.

A tervek szerint év végéig legalább ötvenezer gyermeknek biztosítanak ingyenes, egynapos, aktív osztálykirándulást, amelyen a tanároknak és a gyerekeknek is mozogniuk kell – emelte ki, hozzáfűzve: emellett tavasszal többnapos osztálykirándulást is szeretnének szervezni iskoláknak.

Ismertette:

a vándortáborprogramban idén 15 ezer gyermek vett részt, jövőre viszont 20-22 ezer gyermeket szeretnének táboroztatni.

A tervezett programok között említette, hogy az utcai futófesztiválok mintájára vízitúra-fesztiválokat szeretnének indítani, és nyolc helyen Balaton-átevezést szervezni az országban. A forrásból továbbá családi hétvégéket, kalandtúrákat és a Muzsikál az erdő rendezvénysorozatot is támogatják – tette hozzá.

Révész Máriusz beszámolt arról is: a műjégpályaprogramra péntekig jelentkeznek azok a települések, amelyeken az elmúlt években nem üzemelt jégpálya, és vállalják, hogy december 20-ig megépítenek egy 15-ször 30 méterest, és azt február végéig üzemeltetik.

A programmal 10-20 műjégpálya épülhet meg – tette hozzá.

A kormánybiztos kérdésre válaszolva elmondta: a programok főként szabadlevegőn történnek, ezért bízik benne, hogy nem kell majd azokat elhalasztani a koronavírus-járvány miatt.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter az operatív törzs üléséről beszámolva ismertette:

56-tal növelik az örökbefogadásban dolgozók számát, így az örökbefogadási tanácsadók száma 39-cel, az örökbefogadási feladatokat ellátó pszichológusok száma pedig 17-tel nő.

Erre azért van szükség, mert aránytalan a dolgozókra nehezedő munkateher – tette hozzá, hangsúlyozva: a cél, hogy az örökbefogadásra váró gyermekek minél hamarabb örökbefogadó szülőkre találjanak.

Beszámolt arról is, hogy a 14 év alattiak esetén január elsejéig türelmi időt vezetnek be az okmányolvasó rendszerrel kapcsolatban, így nekik addig nem kell bemutatniuk személyi igazolványukat a szálláshelyeken. Erre azt van szükség, mert vannak olyan 14 évnél fiatalabbak, akiknek még nincs személyi igazolványuk – tette hozzá.

A miniszter közölte azt is, hogy

a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs befejezi a munkáját, mert a közösségi élet újraindult, már csak a működtetését kell biztosítani, ami a kormány feladata.

Az operatív törzs június 15-én kezdte meg munkáját, összesen 13 alkalommal ülésezett, amelyeken több mint nyolcvan javaslatot tárgyaltak, és több mint harminc döntést jelentettek be, több mint 100 milliárd forint értékű támogatásról, beruházásról – mondta.

Novák Katalin kérdésre azt felelte: a következő időszakban többi között az örökbefogadás rendszerének áttekintésével, családokat támogató döntésekkel és nemzetközi feladatokkal foglalkozik majd.

A Fidesz tisztújító tanácskozását érintő kérdésre úgy reagált: nem indul újra alelnökjelöltként a kongresszuson.

Az örökbefogadással kapcsolatos kérdésekre azt válaszolta:

elsősorban házaspárt keresnek szülőként a gyermekeknek, de ha nem találnak, az egyedülállóknak is nyitott a lehetőség, és szeretnék nekik is könnyebbé tenni az örökbefogadást.

A járvány negyedik hullámával összefüggő kérdésekre válaszolva felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is az oltással lehet a leghatékonyabban védekezni a járvány ellen, ezért folyamatosak az erről szóló kampányok, és a még be nem oltott időseket felkeresték.

Az egészségügyben az átoltottság 98 százalékos, vagyis a dolgozók túlnyomó többsége be van oltva. Azoknak, akiknek kötelezővé tették az oltást, a harmadik oltás nem kötelező – tudatta.

Hozzátette: ő a harmadik oltást is beadatta magának.

A helyreállítási alappal kapcsolatban azt mondta:

bízik benne, hogy hamarosan megszületik a megállapodás. A kormányon nem fog múlni, bármilyen kérdése is van az Európai Bizottságnak, válaszolnak rá

– jelentette ki Novák Katalin.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában