Járvány

2021.04.13. 21:05

Fehéroroszországban megkezdődött a járvány harmadik hulláma

Erről tanúskodik az igazolt fertőzések számának múlt heti feltűnő emelkedése.

Fehéroroszországban megkezdődött a koronavírus-járvány harmadik hulláma, erről tanúskodik az igazolt fertőzések számának múlt heti feltűnő emelkedése – derül ki az egészségügyi minisztérium keddi közléséből.

„Országunkban most kezdődik a fertőzéses megbetegedések újabb emelkedése, mi ezt nevezzük harmadik hullámnak” – mondta Inna Karaban, a tárca higiéniai, járványügyi és megelőzési osztályának vezetője, akit a BelTa állami hírügynökség idézett. A tisztségviselő szerint az ország különböző régióiban és Minszkben is azt tapasztalták, hogy növekszik a koronavírusos fertőzések, így a súlyos lefolyású, e kórokozónak tulajdonítható tüdőgyulladásos megbetegedések száma. A múlt héten a megvizsgált minták 11,9 százalékában azonosították a SARS-CoV-2 vírus RNS-ét- mondta az osztályvezető.

Közölte, hogy a harmadik hullámmal határozott intézkedések révén kívánják felvenni a harcot az egészségügyi hatóságok, így erősíteni fogják az ellenőrzéseket a maszkhasználatra és a fizikai távolságtartásra vonatkozó szabályok betartását illetően.

A minisztérium kedden beszámolt arról, hogy a 9,4 millió lakosú országban eddig 129 899 ember kapta meg az oltás első adagját, 41 688 pedig már a második dózist is.

Fehéroroszországban tavaly október 1-jén kezdték el oltani az önként jelentkezőket az orosz Szputnyik V-vel (ez az állam volt Oroszország után az első, amelyik hivatalosan regisztrálta ezt a vakcinát). December végén kezdték el oltani az egészségügyi dolgozókat, április elején pedig hozzáláttak a tömeges oltásokhoz.

Fehéroroszország februárban a kínai Sinopharm vakcinából százezer adagot kapott, ezenkívül megkezdték a Sputnyik V közös gyártását. Fehéroroszország elsőként kapott a novoszibirszki Vektor kutatóközpont által kifejlesztett EpiVacCorona vakcinájából is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában