kísérlet

2019.10.02. 06:50

Észak-Korea ismét rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányába

Azonosítatlan rakétákat lőtt ki Észak-Korea szerdán a japán-tenger irányába – közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökség a dél-koreai hadsereg egyesített vezérkari bizottságára hivatkozva.

A phenjani rezsim egy nappal azután hajtotta végre újabb rakétakísérletét, hogy Csö Szon Huj észak-koreai külügyminiszter-helyettes kedden bejelentette, országa kész szakértői szinten felújítani az Egyesült Államokkal kezdett, de több hónapja megszakadt atomleszerelési tárgyalásokat. Az újbóli kapcsolatfelvételt az amerikai külügyminisztérium szóvivője is megerősítette.

A tárgyalásokban patthelyzet alakult ki Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kudarccal végződött második csúcstalálkozója után, amelyet februárban tartottak Hanoiban.

Az újabb rakétákat az Észak-Korea keleti partvidékén fekvő Vonszan város térségéből bocsátották fel – közölte a dél-koreai vezérkar, részletekkel azonban nem szolgált a lövedékek típusára, hatótávolságára vagy röppályájának maximális magasságára vonatkozóan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában