Ország-világ

2019.04.25. 00:24

Elkészül szeptemberre a dozmati árvízi tározót

A több mint kétmilliárd forintos ráfordítással épülő létesítmény Szombathely és a környező települések árvízi biztonságát fogja szolgálni.

MTI

Szeptemberben adják át dozmati árvízcsúcs-csökkentő tározót, a több mint kétmilliárd forintos ráfordítással épülő létesítmény Szombathely és a környező települések - Bucsu, Dozmat, Torony és Sé - árvízi biztonságát fogja szolgálni - mondta Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője szerdán, a beruházás helyszíni bejárásán.


A tervezett tározó völgyzárógátja a Vas megyei Dozmat község nyugati belterületi határa felett, az Arany-patakon épül, hossza 421 méter lesz, legnagyobb magassága megközelíti a nyolc métert. A 44,1 hektárnyi tározótér 1,13 millió köbméternyi víz befogadására lesz alkalmas - ismertette a vízügyi igazgató.


Hozzáfűzte: a fejlesztés részeként egy 7,2 hektár vízfelületű állandó vizű tavat is kialakítanak, amely kedvező teret nyújt a vízinövények, a vízhez kötődő állatvilág megtelepedésének, ugyanakkor az Arany-patakon keresztül javítja majd a szombathelyi Csónakázó-tó vízpótlását.


Puskás Tivadar, (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere az építés helyszínén azt hangsúlyozta: a dozmati víztározó felépülésével teljessé, százszázalékossá válik Szombathely árvíz elleni védelme.


Felidézte, hogy 2010-ben már megépült a lukácsházi árvízi tározó, amely Lukácsháza, Gyöngyösfalu, Gencsapáti és Szombathely egy részét tette árvízvédelmi szempontból biztonságossá. Az Aranypatak mederrendezésével megépülő dozmati tározó pedig Szombathely mellett Balogunyom, Sorkifalud és Zsennye árvízvédelmét is szolgálja.


Hende Csaba (Fidesz) az Országgyűlés alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője elmondta: a jelenlegi kormány 2015-ben, 50 évvel az 1965-ös nagy szombathelyi árvíz után döntött a dozmati tározó megépítéséről. Tudta mindenki, hogy a beruházás elengedhetetlen, de valahogy eddig sosem állt rendelkezésre hozzá az anyagi forrás - fogalmazott.


Szabó Attila projektvezető ismertette:  a munkálatok tavaly év végén kezdődtek, a tározó építése jelenleg 65 százalékos készültségű. Április végén terelik át a patakot az új mederbe, ekkorra "összezár a völgyzáró gát", a víz pedig a megépített leeresztő védművön áthaladva egy átkötéssel jut vissza az Arany-patakba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában