Soha el nem múló szeretettel emlékezünk CZEINER LÁSZLÓ halálának 2. évfordulóján. Visszahoz egy régi perc, megidéz egy fénykép, míg a földön élünk, sosem lesz ez másképp. Olyan szomorú nélküled lenni. Téged mindenütt hiába keresni. Téged várni ki nem jön többé. Szeretni fogunk mindörökké. Szerető családod
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Férjem, Édesapánk, Papám, Apósom, Testvérünk és Rokonunk, ANDORKA ISTVÁN életének 71. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. február 23-án, kedden 15 órakor lesz a győri Szent Imre-templom altemplomában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Kérjük, hogy szeretett hozzátartozónktól egy szál virággal búcsúzzanak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Ha majd alszom zúgó lomb alatt, ne zavarjátok édes álmomat. Boruljatok le halkan, csendesen, és gondoljátok, hogy nem fáj semmi sem. Ha majd rátértek ti is erre az útra, megyek elétek, találkozunk újra.” Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Férjem, Édesapánk, Nagypapánk, Testvérem, Sógorom, Apósunk és Rokonunk, BUJÁKI KÁROLY ISTVÁN életének 76. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. február 25-én, csütörtökön 14 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
„Megfordulok, - de merre menjek? Hiszen Te nem vagy már sehol! Soha, sehol már meg nem lellek, S mindig itt leszel valahol.” (Váci Mihály) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, drága apánk, nagyapánk, apósunk, dédink, rokonunk és barátunk, DR. CSESZREGI JÓZSEF ny. rendőr ezredes, Csikvánd község volt jegyzője 83 éves korában, hosszú szenvedés után csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése szűk családi körben megtörtént. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak, sírjára virágot, koszorút helyeztek. Gyászoló család
„Ha szép idő van, s kék az ég, jusson eszetekbe sok szép emlék. Ha rám gondoltok, soha ne sírjatok, inkább a szép dolgokon kacagjatok. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, fiam, testvérünk és rokonunk, JAKAB SZABOLCS életének 49. évében végleg megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. február 24-én, szerdán 14.30 órakor lesz a fertőszéplaki temetőben. Előtte, 14 órakor engesztelő szentmisét mondatunk a helyi templomban. Kérjük tisztelőit, hogy együttérzésüket egy szál virággal fejezzék ki. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és mély gyászunkban velünk osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Egész életeden át értünk dolgoztál, szerényen éltél, most bánatot hagyva ránk, csendesen elmentél. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, anyósom, nagymamánk, sógornőnk, keresztanyám, nászasszonyunk és rokonunk, KARÁCSONY ISTVÁNNÉ szül. Schneider Anna, a KÜHNE Zrt. nyugdíjas értékesítési vezetője életének 69. évében váratlanul elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. február 24-én, szerdán 15 órakor lesz Mosonmagyaróváron, a Feketeerdei úti új temetőben. Ezúton köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Hosszú volt az út, mely most véget ért, fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, nagypapánk, apósom, MARTIN TIBOR LÁSZLÓ életének 69. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. február 24-én, szerdán 14 órakor lesz a magyaróvári temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Egy könnycsepp a szemünkben Érted él, egy gyertya az asztalon Érted ég. Egy fénykép, mely őrzi emléked, s egy út, mely elvitte az életed. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk, dédipapánk, apósunk, testvérem és rokonunk, NAGY JÓZSEF volt ménfőcsanaki lakos életének 83. évében csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2021. február 25-én, csütörtökön 15 órakor lesz a győr-nádorvárosi köztemető régi ravatalozójában. Engesztelő szentmisét 14 órakor tartunk a Szent Imre-templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Örökre álomra hajtottad fejed, lent, kereszt tövében legyen nyugvóhelyed. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, testvérem, nagyapánk, dédapánk, NYESŐ BÉLA 90 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. február 24-én, szerdán 15 órakor lesz a babóti temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14.15 órakor kezdődik a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Bár lenne pillanat, amit visszahozhatnék. Száz álom a szívemben, amit újra éreznék. Bár lenne alkalom, hogy karodba bújhatnék, Drága Édesanyánk... Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédimamánk és rokonunk, ORMÁNDI ISTVÁNNÉ szül. Kovács Irén életének 77. évében, hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvait 2021. február 25-én, csütörtökön 11.30 órakor helyezzük nyugalomra a soproni Szent Mihály-temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elmentem Tőletek, nem tudtam búcsúzni. Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni szeretnétek, tekintsetek az égre. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága gyermekünk, édesapám, testvérem, sógorom, nagybátyánk, PEKÓ GÁBOR életének 41. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2021. február 25-én, csütörtökön 13 órakor lesz a rábapatonai temetőben. Engesztelő szentmisét lelki üdvéért 12.15 órakor tartunk a helyi katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Szerető szíved már nem dobban többé, emléked szívünkben megmarad örökké. Utolsó utadra imánk elkísér, angyalok közt lelked nyugodni tér. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Édesanyánk, Anyósunk, Nagymamánk és Dédink, ÖZV. SZALAI IMRÉNÉ szül. Horváth Irma életének 101. évében, rövid szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése 2021. február 24-én, szerdán 14 órakor lesz a veszkényi temetőben. Előtte engesztelő szentmise 13.15 órakor kezdődik a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, dédnagypapám, testvérünk, sógorunk és rokonunk, THEILER JÓZSEF életnek 77. évében váratlanul elhunyt. Temetése február 23-án, kedden 13 órakor lesz a mosonszentjánosi temetőben. Az engesztelő szentmisére a temetés napján, 18 órakor kerül sor a helyi templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága rokonunk, VARGA ERZSÉBET a volt Szieszta Hotel igazgatója életének 81. évében elhunyt. Temetése 2021. február 22-én, hétfőn 14 órakor lesz a soproni Szent Mihály-temetőben. Ezt követően engesztelő szentmisét mondatunk a Szent Margit-templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet mindenkinek, aki CSIZMADIA ANIKÓ temetésén részt vett, sírján a megemlékezés virágait elhelyezte. Emlékét méltósággal megőrizzük. Nagynénjei: Csizmadia Erzsébet és Csizmadia Teréz