Ország-világ

2019.07.01. 09:00

Egyben tartották a kocsonyás töltést

"Emlékszem a töltésre a lábunk alatt: már kocsonyás volt. Nehéz elfelejteni azt is, ahogy napokig megfeszített munkával próbáltuk menteni a gátat" - így emlékeznek a résztvevők 2013 júniusára, amikor sikerült megvédeni Szigetközt, Győrt és a térséget minden idők legnagyobb dunai árvizétől.

Cséfalvay Attila

– Az árhullám idején napi két órát, ha aludtam – mondja Molnár András. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tatai szakaszmérnökségének vezetője az egyik legkritikusabb részen, a komáromi vasúti töltésnél védekezett a 2013-as dunai árvíz idején.


A folyó szintje itt egy méterrel volt magasabb, mint a gátrendszer, homokzsákokkal tartották a Dunát, s várták az apadást.

„A hivatalok részéről óriási szervezést igényelt a védekezés, hiszen az önkéntesek többsége délután négy és este nyolc között szeretett volna segíteni: homokzsákokat töltő kezekre azonban egész nap szükség volt."


Könczöl Ferenc ezredes, a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred parancsnoka szerint a gát erősítése közben csak az járt mindenki fejében: átvészelni a Mosoni-Duna nyomását, megakadályozni a töltés ­szakadást. „Sosem felejtem el, hogy Győrújfalunál kocsonyássá vált alattunk a töltés. Az összefogás ereje azonban végül megtartotta a gátat" – mondta a parancsnok, aki Molnár Andrással együtt minden évben résztvevője a „Zöldár 2013 – Összefogás" elnevezésű emlékfutásnak. Az ezredes ebben az évben azon a győrújfalui töltésszakaszon futott, ahol hat évvel ezelőtt homokzsákokkal és fóliázással erősítették ezt a védelmi rendszert. Érdekesség, hogy idén olyan gyerekek is részt vettek a versenyen – szülői segítséggel – akik az árvíz évében, 2013-ban születtek.


„Nem vagyok ijedős, de amikor péntek este tíz óra körül megjött egy teherautó, s mentőmellényeket kezdtek róla ledobálni Győrújfalunál az önkénteseknek, a süllyedős töltésről elindultam hazafelé" – egy civil segítő mondata jól mutatja, mennyire veszélyes volt a helyzet (Győrújfalut akkorra ki is telepítették). Minden idők legnagyobb árvize 2013. június 7-én éjjel 9 méter felett tetőzött Nagybajcsnál, nem sokkal később a Mosoni-Duna is apadni kezdett. „A gáton lévők mindent megtettek azért, hogy megvédjék Győrt és a Szigetközt a folyótól" – így emlékezett Széles Sándor megyei kormánymegbízott, aki minden évben elindítja a Zöldár-futást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában