Járvány

2020.10.07. 23:31

Egész Olaszországban ismét kötelezővé tették a szabadtéri szájmaszkhasználatot

Január 31-ig meghosszabbították a járvány miatti veszélyhelyzetet.

Olaszország egész területén újból kötelező a szájmaszk használata szabadtéren, tehát az utcákon is – jelentette be Giuseppe Conte miniszterelnök szerdán. Az egészségügyi veszélyhelyzetet január 31-ig meghosszabbították.

Giuseppe Conte felszólította az olaszokat, ahogy kilépnek a lakásból, mindig hordják a szájmaszkot. „Otthon is használjatok, családtagok és ismerősök között” – mondta a miniszterelnök.

Hozzátette, csak akkor vegyék le a szájmaszkot, ha hosszabb ideig teljesen egyedül vannak, például az üres utcán sétálnak.

Zárt térben március 10. óta kötelező a szájmaszk használata, szabadtéren május 18. óta nem volt kötelező.

A kormányfő megerősítette, hogy január 31-ig meghosszabbították a járvány miatti veszélyhelyzetet. Kifejtette, hogy a tartományok további szigorításokat vezethetnek be.

Roberto Speranza egészségügyi miniszter komolynak nevezte a helyzetet, hangsúlyozva, azon dolgoznak, hogy ne kelljen újból lezárni az országot.

Egy nap alatt ezerrel emelkedett a szűrt fertőzöttek száma, amely szerdán elérte a 3678-t. Utoljára április 16-án regisztráltak ennyi új pozitívat.

Az utóbbi egy hét alatt negyvenkét százalékkal ugrott meg a fertőzöttek száma, az intenzív osztályra kerülők száma napi hússzal emelkedik.

A legtöbb új beteget jelenleg Campania tartományban diagnosztizálják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában