Iszlám Állam

2021.10.07. 09:58

Dzsihadisták hozzátartozóit szállította haza Németország Szíriából

Németország az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozó nyolc nőt, továbbá 23 gyereket szállított haza Észak-Szíria kurd ellenőrzés alatt álló részéből – jelentette be a német külügyminisztérium csütörtökre virradóra.

A Heiko Maas külügyminiszter által jegyzett közlemény szerint a gyerekek, akik közül többen rossz egészségi állapotban vannak, nem tehetnek a helyzetükről, a nőknek viszont felelniük kell a törvény előtt cselekedeteikért.

A minisztérium bejelentette azt is, hogy a műveletet amerikai katonákkal közösen hajtották végre, és több nőt őrizetbe vettek.

Berlin legutóbb decemberben – Finnországgal közösen – szállított haza öt nőt és 18 gyereket Szíriából.

Az Iszlám Állam terrorszervezet bukása óta a Szíriában aktív kurd milíciák többször felszólították a nyugati államokat, hogy szállítsák haza a térségben fogva tartott állampolgáraikat, segélyszervezetek pedig felhívták a figyelmet a kurd ellenőrzésű táborokban uralkodó rossz körülményekre is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában