Ország-világ

2019.04.29. 23:51

Drasztikusan csökkenhet a Föld biológiai sokfélesége

A globális fajpusztulás ugyanolyan fenyegetést jelent az emberiségre, mint a klímaváltozás.

MTI

Drasztikusan csökkenhet a Föld biológiai sokfélesége, ami ugyanolyan fenyegetést jelent az emberiségre nézve, mint a globális felmelegedés - figyelmeztetett hétfőn a bonni Biodiverzitási és Ökoszisztéma-szolgáltatási Kormányközi Tudományos Testület (IPBES) elnöke, a szervezet Párizsban megrendezett hetedik plenáris ülésének nyitónapján.


Robert Watson hangsúlyozta, hogy minden embernek viselnie kell a felelősséget a cselekedeteiért. Mint hozzátette, az emberiség függ a biodiverzitástól, amelynek drasztikus csökkenése gazdasági, társadalmi, morális és etikai következményekkel járna.


Az UNESCO párizsi központjában megrendezett hatnapos konferenciára több mint 130 országból érkeztek szakemberek, hogy megvitassák egy a bolygó állapotáról készített globális jelentés eredményeit, amelyek összegzésével átfogó cselekvési tervet kívánnak nyújtani, elsősorban a politikai döntéshozók számára.


A cél egy egységes álláspont kidolgozása a bolygó biológiai sokféleségét érintő kérdésekről, problémákról és lehetséges megoldásokról, hasonlóan az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) klímaváltozással kapcsolatos jelentéseihez.


Audrey Azoulay, az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezetének (UNESCO) főigazgatója "történelmi" jelentőségűnek nevezte a párizsi konferenciát. "A szükséghelyzet hozott össze bennünket. Most együtt kell működnünk, különösen a jövő nemzedékeinek érdekében" - húzta alá Azoulay, megjegyezve, hogy a mostani konferenciát követően senki nem mondhatja majd, hogy nem volt tisztában a helyzet súlyosságával.


(Lead-képünk illusztráció: Pixabay - a szerk.)

Címkék#tudomány

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában