Ország-világ

2019.01.02. 08:00

Dráguló hungarikum

<br>Várhatóan literenként kétezer forinttal drágábbak lesznek a boltok polcain a pálinkák, ugyanis idén már népegészségügyi termékadót kell fizetni utánuk. Ez tovább növelheti az otthoni főzési kedvet, ám az így készülő párlatot nem szabadna eladni.

Rimányi Zita

Mindig év végén szoktunk több pálinkát venni, inni az ünnepek miatt, most azonban a szokásosnál is nagyobb volt a kereslet a gyümölcspárlatok iránt. Januártól ugyanis már a szeszes italok azon két termékcsoportja – a gyógynövényt tartalmazó keserűlikőrök és a gyümölcspárlatok – után is kell népegészségügyi termékadót fizetni, amelyek korábban nem tartoztak a neta hatálya alá. S emellett emelkedik is ennek az adónak a mértéke, átlagosan húsz százalékkal.


Szeszfoktól függően 800– 1100 forinttal emelkedik egyliternyi pálinka ára a neta miatt, az árrésszorzó és az áfaalap is nő, ami literenként plusz 900 forintot is jelenthet. Ez azt eredményezi, hogy összességében mintegy kétezer forinttal lesz drágább 2019-ben egy liter pálinka az üzletekben – tudtuk meg Barabás Attilától, a Győri Likőrgyár Zrt. vezérigazgatójától, aki a Magyar Pálinka Lovagrend nagymestere. A legális pálinkakereskedelem forgalmának drasztikus visszaesésére számít és úgy véli, az se jelent vigaszt, hogy mostanában jelentősen emelkedhet a kereslet. Szerinte a gyártók megeszik a jövőbeli kenyerüket azzal, hogy sokan még az áremelkedés előtt nagyobb készletet betáraztak eb- ből az italból. Igaz, karácsony előtt egyébként is jellemzően többet veszünk belőle, az éves forgalom mintegy negyven százalékát rendre az év végi eladás adja.

Idén a pálinkaforgalom jelentős visszaesésére számítanak a gyártók. Képünkön Barabás Attila, a Győri Likőrgyár vezérigazgatója. Fotó: M. M.

Barabás Attila arról is beszélt, hogy a Magyar Pálinka Lovagrend azt javasolta: ha már a netát egységesen minden szeszes italnál érvényesíteni kell, a pálinka áfáját csökkentsék 27-ről 5 százalékra. Ezt ugyanis nem tiltja semmi és ez kompenzálná a netát, így ugyanannyi maradna az ára. Szerinte ezt az országimázst növelő hungarikumot így lehetne támogatni. S mivel a pálinka az alapanyaga, a gyümölcs miatt a legdrágább szeszes italok közé tartozik, nagy hátrányban van például a whiskyvel szemben, ha minden adónem azonos a szeszes italoknál – érvelt tovább a szakember.


A boltokba kerülő pálinka drágulása viszont tovább fogja növelni az otthoni főzési kedvet, ami Barabás Attila szerint jelenleg is jelentős arányú. A kereskedelmi főzés éves összmennyisége elmondása szerint egymillió abszolút liter, ami kétszer ennyi ötvenfokos gyümölcspárlatot jelent. Ezek palackjaira kerülnek zárjegyek, ezek kerülhetnek legálisan forgalomba, az üzletekbe, a vendéglátóhelyekre, ezek után a teljes adót fizetik a gyártók. A bérfőzdékből évente 4,5 millió abszolút liter kerül ki, e mennyiség után a főzetők az adó felét fizetik. A vezérigazgató elmondta, hogy a legpesszimistább becslések szerint is évi hatmillió abszolút liter a házi főzés eredménye, de szerinte inkább kilencmillió.


– Nem az a gond, hogy szabad otthon pálinkát főzni, sok országban lehet, az a megoldandó probléma, hogy a magánfőzők azt hiszik, szabadon forgalmazhatják is. Pedig illegális, ha a szomszédságnak, ismerőseiknek is bérbe főznek, ahogy az is, ha eladásra szánják lepárlásuk eredményét. Utóbbiak aránya nagyon nagy – állítja Barabás Attila, aki több házi pálinka minőségét szakmai kíváncsiságból laborban megvizsgáltatta és azokban több egészségre veszélyes elem mennyisége sokszorosan meghaladta a határértéket. Jó tudni: ha a cefrében káros anyag van, azt a házi főzés a lepárláskor koncentrálja és az így forgalmazott italoknál semmiféle minőségvizsgálat nincs.

Kétarcú gyümölcstermés


Őszi- és kajszibarack a tavaszi fagykárok miatt idén szinte egyáltalán nem termett hazánkban és főleg a pálinkakészítők számára volt ezúttal megfizethetetlen, elérhetetlen ez a gyümölcs, így nem készült ebben az évben barackpálinka. Meggy és alma viszont rekordmennyiségben termett, mondhatni irreálisan, indokolatlanul alacsony volt e gyümölcsök felvásárlási ára, olcsón szerezhettek ezekből alapanyagot a kereskedelmi főzdék is. Tehát széles skálán mozgott az alapanyagpiac.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában