Ország-világ

2018.12.01. 08:00

Dél-Koreába szökött egy észak-koreai katona

Dél-Koreába szökött szombaton egy észak-koreai katona - közölte a dél-koreai hadsereg. <br><br>

A történtek ellenére az észak-koreai hadsereg nem tett szokatlan manővereket - számolt be a dél-koreai egyesített vezérkar egy közleményben. A dokumentum szerint a katona dél felé haladt a két országot elválasztó demarkációs vonal keleti részén.

    

A szökés azután történt, hogy a két Korea őrposztokat távolított el a határvonalon annak érdekében, hogy növekedjen a bizalom a felek között a megosztott félszigeten.

    

A szöuli védelmi tárca adatai szerint húsz őrhelyet, valamint aknákat számoltak fel a határvonalon, egy olyan területen, ahol azt tervezik, hogy az 1950-53-as koreai háború idején elesettek maradványait tárnák fel közösen. Dél-koreai becslések szerint mintegy 300 dél-koreai, francia és amerikai katona földi maradványait rejtheti a térség. Rajtuk kívül kínai és észak-koreai fegyveresek is nagy számban életüket vesztették ott a koreai háború végnapjaiban.

    

A koreai konfliktusban milliók haltak meg vagy tűntek el. Szöuli tisztségviselők úgy vélik, hogy mintegy 10 ezer dél-koreai katona földi maradványa található a zónában.

    

Ritka az ilyen szökés, de volt rá példa az elmúlt időben. Ilyen esetek után általában növekedett a feszültség az erősen őrzött határon. Az észak-koreai katonák ilyen még tüzet is nyitnak szökni próbáló társaikra, ami egy összecsapás veszélyt hordozza magával.

    

A dél-koreai egyesített vezérkar tájékoztatása szerint a katonát kihallgatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában