Ország-világ

2019.03.09. 14:44

Csillagászati hetet tartanak a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben

Az érdeklődők részt vehetnek Mars-küldetésen, irányíthatnak robotot, valamint bepillanthatnak a Csillagok között című film tudományos hátterébe.

Csillagászati, űrkutatási témájú előadások, távcsöves bemutatók és planetáriumi vetítések várják a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedbe látogatókat március 18. és 24. között - tájékoztatta a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) az MTI-t.


A közlemény a csillagászati hét mintegy 30 programja közül kiemelte, hogy az érdeklődők részt vehetnek Mars-küldetésen, irányíthatnak robotot, valamint bepillanthatnak a Csillagok között című film tudományos hátterébe.


A Holdra szállás 50. évfordulója alkalmából látható lesz Magyarország legnagyobb, nyilvánosan megtekinthető holdi meteoritja is.


Az esemény meghívott szakemberei között szerepel Kiss L. László csillagász, akadémikus, az MTA levelező tagja - írták, jelezve, hogy a kutatóról egy aszteroidát is elneveztek.


A szakember előadása a hétfőn lesz hallható A Tejútrendszer felfedezése: a Gaia európai űrteleszkóp eredményeiről címmel.


Mosoni László csillagász előadásában az égitestek megfigyelésének eszközeiről értekezik Galilei távcsövétől egészen a harminc-negyven méter tükörátmérőjű extrém nagy távcsövekig.


A résztvevők előadást hallhatnak még a műholdas távérzékelésről is és megtudhatják, hogy az 50 évvel ezelőtti holdra szállás fényében mire számíthatunk a következő fél évszázadban - ismertette az írásos összegzés.


Mint hozzátették, az etyeki Korda Filmstúdió munkatársa, Sándorfi Richárd beavatja a hallgatóságot azokba a kulisszatitkokba, filmes trükkökbe, amelyek segítségével az olyan meghatározó sci-fi produkciók születtek a stúdióban, mint a Szárnyas fejvadász 2049, a Mentőexpedíció és a NatGeo: Mars - Utunk a vörös bolygóra című sorozata.


Március 20-án és 22-én az általános iskolások vehetnek részt Mars-küldetésen, robotot irányíthatnak a vörös bolygó felszínén és űrhajós sisakot is felpróbálhatnak.


Az előadásokat planetáriumi és ingyenes távcsöves bemutatók egészítik ki, hétvégén pedig izgalmas csillagászati-ismeretterjesztő programokat tartanak - sorolta a ZSÖK közleménye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában