Ország-világ

2014.04.18. 21:53

Bauer Tamás: eljött az ellenállás ideje

A Demokratikus Koalíció alelnöke szerint most az ellenállást kell választani, hogy a kormány ne építhesse meg a német megszállási emlékművet.

[namelink name="Bauer Tamás"] pénteken, a fővárosi Szabadság téren tartott tiltakozáson kijelentette, hogy "gondolatban, írásban, tüntetéssel, parlamenti felszólalásban, de tudnunk kell, hogy a lényeg az ellenállás ezzel a szörnyűséges rendszerrel szemben". Ez a rendszer egyszerre antiszociális, elnyomó és gazdaságilag tehetetlen, ezért össze fog omlani - mondta, hozzátéve, hogy addig még hosszú idő telik el.

[namelink name="Lendvai Ildikó"], az MSZP országgyűlési képviselője a tüntetők előtt arról beszélt, hogy az emlékmű alapozását - a tiltakozások ellenére - már befejezték, és olyan speciális betont használtak hozzá, amely gyorsabban, akár egy hét alatt is megköt. Szerinte ez a beton új jelkép: "a hatalom bebetonozása, egyesek uralmának a bebetonozása".

Az emlékmű felépítésének ügye azt jelzi, a kormány azért "tetteti magát betonfejűnek", hogy bebizonyítsa: ennek a hatalomnak mindent szabad - tette hozzá.

[namelink name="Popper Gábor"], a Magyar Liberális Párt ügyvivője azt mondta, hogy az emlékműről ő a félelemre asszociál: "úgy érzem, hogy újra félni kell az embereknek származásuk, etnikai hovatartozásuk, esetleg nemi identitásuk miatt".

Továbbra is mindent megtesznek, hogy legalább lelassítsák a kormányt az emlékmű megépítésében - jelentette ki.

A tüntetésen elhangzottak szerint a tiltakozók már tíz napja demonstrálnak a német megszállás áldozatainak emlékműve, illetve a felépítése ellen. A pénteki rendezvényen mintegy százötvenen vettek részt; a tüntetés végén ezúttal is elbontották az emlékművet körbevevő állványrendszert, illetve kordont. A helyszínt a rendőrség biztosította, de nem léptek közbe, és rendbontás sem volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában