Válás

2021.11.30. 06:23

Barbados elszakadt a brit koronától és köztársasággá vált

A fővárosban, Bridgetownban helyi idő szerint hétfő reggel ünnepélyes ceremónia keretében feleskették az új köztársaság első elnökét, a 72 éves Dame Sandra Masont, aki 2018 óta az ország főkormányzója, vagyis a korábbi államfő, az angol királynő képviselője volt az országban.

A köztársasági elnököt a parlament választotta meg. November 30-i eskütétele egybeesik az ország függetlené válásának 55. évfordulójával.

II. Erzsébet királynő képviselőjeként Károly trónörökös vett részt az átadási rendezvényen, amelyen katonai tiszteletadás mellett levonták a királyi lobogót és átadták a brit királyi háznak.

A karibi szigetország azonban továbbra is a brit nemzetközösség része marad.

A 285 ezer lakosú Barbados a Karib-tenger egyik legnépesebb és leggazdagabb országa. Valamikor nagyon függött a cukorexportjától, de azóta az idegenforgalom és a bankszektor is fontos bevételi forrása lett.

A királynő államfői szerepe az egykori gyarmaton jórészt szimbolikus volt, ugyanakkor a szigetország számos lakója számára a brit korona az idegen hatalmat és a rabszolgatartás korát idézte fel.

Elérkezett az idő, hogy magunk mögött hagyjuk a gyarmati múltunkat. A barbadosiak barbadosi államfőt akarnak

- jelentette ki Mia Mottley miniszterelnök 2020 szeptemberében tartott beszédében, amikor bejelentette a szigetország köztársasággá válásának szándékát. Mottley az államformaváltással továbbra is kormányfő marad.

De nem Barbados az első karibi ország a volt brit gyarmatbirodalmon belül, amely köztársasággá válik: Guyana már 1970-ben az lett - csupán négy évvel a függetlenné válás után -, és köztársaság lett még Trinidad és Tobago 1976-ban, valamint a Dominikai Közösség is 1978-ban.

Címkék#barbados

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában