Ország-világ

2015.05.14. 13:47

Balaton - Megszépült Keszthelyen a parti sétány

A nyáron már használatba vehetik a látogatók a keszthelyi Balaton-parti sétányt.

Megkezdődött a műszaki átadás, így a nyár folyamán már használatba vehetik a látogatók a keszthelyi Balaton-parti sétány- és közterület-fejlesztés csaknem 400 millió forintból megvalósított második ütemének beruházásait - mondta el a város polgármestere csütörtökön Keszthelyen, sajtótájékoztatón.

Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy az első, 352 millió forintos ráfordítással készült fejlesztési ütemet 2012-ben zárták le. Szeretnének egy harmadik ütemet is indítani - mondta -, ennek célja a Balaton-part két üresen álló szállodaépületének felújítása.

A mostani, két év alatt befejezett beruházás csaknem 400 millió forintos költségéhez a város 100 százalékos támogatást nyert a Széchenyi 2020 program keretéből.

Ruzsics Ferenc hozzátette, hogy már tavaly átadták az azóta nagy népszerűségnek örvendő, három korosztály számára létesített vízijátékparkot, illetve Erzsébet királyné és Csík Ferenc, keszthelyi olimpiai bajnok szobrát.

A részleteket ismertetve beszámolt arról, hogy mintegy ötezer négyzetméteren új térburkolat készült, közel 13 ezer négyzetméteres felületen a zöldterületet újították meg, látássérültek számára például illatozó és tapintható növényekkel érzékek kertjét alakítottak ki.

Egy új épületet emeltek, amelyben a kerékpáros központot, a bűnmegelőzési irodát, a vizesblokkot és a büfét helyezték el, előtte pedig 300 négyzetméteres körpálya épült, ami nyáron a gördeszkázókat szolgálja, télen pedig a gépészetének köszönhetően műjégpályaként használható. A korábban ezen a területen lévő parkolóhelyeket a vasúti töltés mellett pótolták újakkal.

Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: az elszámolási időszakkal idén véget érő európai uniós fejlesztési ciklusban 2,3 milliárd forintot biztosítottak a Balaton-parti turisztikai attrakciók beruházásaira, ebből részesült a keszthelyi önkormányzat eddigi két fejlesztési üteme is. Az egyik legszebbnek tartott balatoni sétányon olyan beruházásokat valósítottak meg, amelyek a helyieket és a turistákat egyaránt vonzzák, de a nyári szezon meghosszabbítását is szolgálják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában