Bajnai Gordon felszólal a FAO élelmezésbiztonsági csúcstalálkozóján Rómába

Bajnai Gordon miniszterelnök hétfőn felszólal a élelmezésbiztonsági csúcstalálkozón az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) székházában.

Hamar Balázs, Magyarország állandó FAO képviselője az MTI-nek úgy nyilatkozott: hazánk számára az ENSZ szakosított szervezete mindig is nagyon fontos partner volt, amit jelez az is, hogy 2007 óta Budapesten működik a szervezet Közös Szolgáltatói Központja. Szintén a magyar főváros ad otthont a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Hivatalának illetve Közép- és Kelet-Európai Alregionális Hivatalának. Mint mondta: Magyarország többek közt azzal járul hozzá a FAO tevékenységéhez, hogy öt év alatt száz fejlődő és kevésbé fejlett országból származó diáknak ad ösztöndíjat, akik magyar agráregyetemeken tanulhatnak.

A megszerzett tudásukat pedig otthon kamatoztathatják majd. Beszámolt arról is, Magyarország idén halászati projekteket indított Albániában, amelyek keretein belül magyar szakemberek adják át az édesvízi halászati ismereteiket és tapasztalataikat. Az ezzel foglalkozó magyarországi kutatóintézetet még a 70-es években a FAO alapította hazánkban – tette hozzá. Korábban a Népszabadság írt arról, hogy a FAO esetleg bővítené a budapesti Közös Szolgáltatási Központot, de Hamar Balázs szerint ez valószínűleg nem lesz téma a háromnapos római csúcstalálkozón.

A FAO római csúcstalálkozójára mintegy hatvan ország állam- és kormányfőjét várják. A belváros nagy részét már lezárták, a székház melletti metróállomáson a következő napokban nem állnak meg a szerelvények. A szokásosnál lényegesen több rendőr járőrözik az utcákon.

A szervezet hivatalosan nem tette közzé, hogy kik vesznek részt a csúcstalálkozón. Az MTI úgy tudja, hogy többnyire az érintett országok képviseleteik magukat miniszterelnöki vagy kormányfő szinten a tanácskozáson. A csúcstalálkozóra várják többek közt Algéria, Tanzánia, Egyiptom, Angola, Chile, Venezuela, Paraguay, Banglades, Kambodzsa és Irak elnökét.

Európából – a házigazda Olaszország mellett – várhatóan Szlovénia, Örményország, Albánia, Ukrajna képviselteti magát a legmagasabb szinten. A csúcstalálkozón biztosan részt vesz José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, és ott lesz Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is, míg a megnyitó beszédet XIV. Benedek pápa, a katolikus egyház feje mondja majd. A FAO csúcstalálkozójára szombaton az olasz fővárosba érkezett Robert Mugabe zimbabwei elnök is, aki az emberi jogok megsértése miatt kormánya ellen hozott brüsszeli szankciók értelmében nem tartózkodhat az Európai Unió területén.

A 2002-ben összesen 203 zimbabwei tisztségviselő ellen érvénybe léptetett tilalom mindazonáltal nem vonatkozik nemzetközi találkozók alkalmára, amikor is az európai országok kötelesek az adott helyszínre szóló és időben korlátozott tartózkodási engedélyt adni az érintetteknek. Jacques Diouf, a FAO főigazgatója pénteken éhségsztrájkot hirdetetett, hogy így rázza fel a nemzetközi közösséget az éhínség elleni harcra a szervezet csúcstalálkozója előtt.

Gyász
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk, Horváth Zoltán halálának 2. évfordulójára Már csak emlék vagy, s ez oly nehéz. Hisz úgy fáj a szívünk, hogy elmentél. Elhívtak tőlünk a távoli fények, De mi még most is visszavárunk téged. Tudjuk hogy nem jöhetsz. Így tovább könnyezünk, Fájó szívvel, gyertyalánggal rád emlékezünk. Szerető feleséged, lányaid, unokáid és vejeid
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk, MOLNÁR ISTVÁN bágyogszováti születésű, volt kőszegi lakos halálának 3. évfordulójára. Az idő múlik, a fájdalom nem. Míg élünk emlékezünk. Fájó szívű Édesanyád, Feleséged, Kislányod és Öcséd
„Csillag volt, mert szívből szeretett, mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben él, és örökre ott marad. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapám, nagyapám, testvérem, apósom, sógorom és rokonunk, REISINGER NÁNDOR életének 83. évében, házasságának 57. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. október 24-én, csütörtökön 15 órakor lesz a ravazdi temetőben. Előtte engesztelő szentmisét 14 órakor mondatunk a helyi templomban. Kérjük, szerettünktől egy szál virággal búcsúzzanak. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Szerető szíveddel oly sokat adtál, Isten kegyelméből most megváltást kaptál. Fájdalommal és a feltámadásba vetett hittel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Férjem, Édesapánk, Nagyapánk, Dédnagypapám, Apósunk és Rokonunk, SZABADOS EGON életének 90. évében visszaadta lelkét teremtőjének. Temetése 2019. október 24-én, csütörtökön 13 órakor lesz a Szent Imre-altemplomban, szentmisével egybekötve. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és fájdalmunkban osztoznak. A virágra szánt összeget kérjük a templom javára felajánlani. Gyászoló Család
„Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Itt hagytál minden álmot, vágyat, nem mesélsz már az unokáknak, csak a bánat és könny marad utánad. Isten akaratában megnyugodva, mégis fájdalommal teli szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk, keresztapánk, LÁNYI ZOLTÁN 2019. október 16-án, 68 éves korában hirtelenséggel itt hagyott bennünket. Szeretett halottunktól 2019. október 24-én, csütörtökön 16 órakor veszünk végső búcsút az Écs-falusi temetőben. Előtte engesztelő szentmisét 15.15 órakor mondatunk a helyi templomban. Gyászoló család
„Már nincs holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendesen, mert én a szívetekben élek. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédink, testvérem és rokonunk, CSEH FERENCNÉ szül. Major Anna volt Kótai Jenőné életének 88. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése október 24-én, csütörtökön 15 órakor lesz a mosoni temetőben. Előtte, 14.30 órakor engesztelő szentmise a temető kápolnájában. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Pihen a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok.” Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Feleségem, Édesanyám, Nagymamám, Sógornőm és Rokonunk, SOÓS ZOLTÁNNÉ szül. Bajcsi Luca volt gönyűi lakos életének 78. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 25-én, pénteken 13 órakor lesz a győri Szent Imre-templomban, szentmisével egybekötve. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Kérjük, hogy szeretett hozzátartozónktól egy szál virággal búcsúzzanak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk LENCSE IMRE halálának 2. évfordulóján. Elhagytad a házat amit úgy szerettél, itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Most már Nélküled jön el a nyár az ősz a tél a tavasz, bármilyen szép is Nélküled nem lesz ugyanaz. Bocsáss meg ha valamit hibáztunk, nem tudtunk megmenteni, pedig próbáltunk. Kérjük az Istent hogy jól bánjon Veled, helyettünk angyalok simogassák a fejed. Olyan drága voltál nekünk hogy azt nem pótolja senki, lelkünk sebeit nem gyógyítja semmi! Bánatos feleséged, fiaid és családja
A Nagylózsi Általános Iskola 1969-ben végzett tanulói az 50 éves találkozó alkalmából szeretettel emlékeznek elhunyt tanáraikra: PÁL TIBOR igazgató FERSLI IMRE osztályfőnök PÁL TIBORNÉ SIPOS LAJOS BAKONYI ISTVÁN és elhunyt osztálytársaikra: HORVÁTH PIROSKA REINHOFFER ANDRÁS Emléküket megőrizzük!
A volt Szamuely Tibor Közgazdasági Szakközépiskola 1984-ben végzett 4/a. osztályának diákjai 35 éves érettségi találkozójukon szeretettel emlékeznek BÉKÉSI IMRE tanárukra és LAUER KRISZTINA osztálytársukra. Emléküket nem feledjük
Fájó szívvel emlékezünk BABOS BÉLÁNÉ (Erzsike, Böbe) halálának 5. évfordulójára A múló évek nem felednek, nem halványul emléked, mert a szeretet, amit adtál, egy életre Rád emlékeztet. Szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk BÖRZSEI JÓZSEF halálának 1. évfordulóján Csendes a temető, nem jön felelet. Arcomat mossák a keserű könnyek. Hideg sírköveden kezem pihentetem, itt vagyok nálad, rád emlékezem. Ha majd egyszer én is lehunyom a szemem, nem fáj már semmi, mert ott leszel velem. Hiába borul rád a temető csendje, szívünkben élni fogsz mindörökre. Örökre szerető feleséged, lányod, fiaid, menyed és unokáid
Fájó szívvel emlékezünk CZUPY JÓZSEF halálának 10. évfordulóján. Suhanva száll az élet tova, ami elmúlt, nem jön vissza soha. Várni valakit, aki nem jön többé, az emlékét őrizzük szívünkben örökké. Szerető családod
Nem múlnak el ők, kik szívünkben élnek. A rábapatonai Általános Iskola 1969-ben végzett tanulói 50 éves osztálytalálkozójuk alkalmából fájó szívvel emlékeznek elhunyt igazgatójukra MOGYORÓSI FERENCRE, osztályfőnökükre DRESCHER NÁNDORNÉRA. Osztálytársaikra: BÁN TIBORRA, BOGNÁR FERENCRE, NAGY DEZSŐRE, MEZŐ ANTALRA, RÁCZ ANNÁRA. Emléküket megőrizzük.
Szeretettel gondolunk volt tanárainkra és Rátok az 55 éves érettségi találkozón: FÁBIÁN MARGIT, HORVÁTH MÁRTA, JANEK ARANKA, KOTÁLIK ERZSÉBET, NAGYPÁLI ÉVA, NÁDOR ÉVA NÉMETH ÉVA, Zrínyi Ilona Gimnázium, 4/A