Járvány

2021.04.28. 16:20

Az indiai változat ellen is védhet a Pfizer/BioNTech-vakcina

Várakozásaikat a többi között arra alapozzák, hogy vakcinájuk az Európában uralkodó brit vírusváltozattal szemben még hatékonyabb, mint az első változattal szemben.

Minden bizonnyal az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Indiában felbukkant változata ellen is véd a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcina – jelentette ki a német cég vezérigazgatója szerdán.

Ugur Sahin onkológus, a BioNTech társalapítója egy online sajtótájékoztatón elmondta, hogy elkezdték a vizsgálatokat és „nem aggódnak”, arra számítanak, hogy készítményük az indiai változattal szemben is hatékony.

Várakozásaikat a többi között arra alapozzák, hogy vakcinájuk az Európában uralkodó brit vírusváltozattal szemben még hatékonyabb, mint az első, „vuhani” változattal szemben, amely ellen eredetileg kifejlesztették – mondta.

Az oltás beadása után előfordult szívizom-gyulladásos izraeli esetekről elmondta: egyelőre nem találtak arra utaló adatokat, hogy a népességet jellemző előfordulási aránynál nagyobb gyakorisággal jelentkezik szívizomgyulladás a készítményük használata után. Az elemzést még nem fejezték be.

Ugur Sahin Németországban dolgozó külföldi újságíróknak tartott tájékoztatóján elmondta, hogy az „irigység kultúrájának” kialakulásához vezethet, ha túl korán és „diszkriminatív” módon – az oltással nem rendelkezőket az oltással rendelkezőktől hátrányosan megkülönböztetve – lazítják a járványügyi korlátozásokat.

Európában majd csak a május vége és június vége közötti időszakban kellene számottevően lazítani a korlátozásokon, mert ezekben a hetekben éri el az 50-60 százalékot a beoltottak aránya – mondta. Hozzátette, hogy Európa júliusban, legkésőbb augusztusban eléri a közösségi immunitást.

A szakember hangsúlyozta azt is, hogy „nem fair” az Európai Bizottságot hibáztatni az oltóanyag kezdeti szűkössége miatt.

A brüsszeli testület „nagyon jó munkát végez”, és történelmi jelentőségű, hogy sikerült az összes tagországnak egyszerre biztosítani oltóanyagot. Erre a méltányos megoldásra „büszke lehet Európa”, és büszke lehet arra is, hogy az oltóanyag-export révén a világ más térségeiben is segíti a járvány megfékezéséért folytatott küzdelmet – fejtette ki Ugur Sahin.

Arról is szólt, hogy szükség lesz majd frissítő oltásra a készítményük második adagjának beadása utáni 9. és 12. hónap között, később pedig valószínűleg egy emlékeztető oltásra is, évente vagy másfél évente.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában