Az egyforintos kastély

Egy forintért árulja az állam a sopronhorpácsi Széchenyi-kastélyt. Állítólag már érdeklődő is akadt, csakhogy sem a helyiek, sem az épületben lakó családok nem tudnak az akcióról.
Fotó: Kisalföld-archívum Eladó: A sopronhorpácsi Széchenyi-kastélyra állítólag máris van egy érdeklődő, akinek egy forintot és még több milliót megérne.

Az állam huszonhét kastélyt kínál egyforintos áron. Az üzlet első pillantásra több mint kecsegtető, annyit azonban tudni kell: cserébe a jelképes összegért az új tulajdonosnak vállalnia kell a szinte mindenhol leromlott állapotú ingatlan felújítását és az állagmegőrzést.

Az egy forint mellé tehát még további több tízmillióval számolhat a leendő kastélytulajdonos. Nagyjából ennyit lehet biztosan tudni a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kezdeményezéséről, illetve még egyet: a huszonhét kúria egyike Győr-Moson-Sopron megyei – a sopronhorpácsi Széchenyi-kastély.

Senki nem tud róla

A részletek azonban nem ismertek: a hivatal honlapján (www.koh.hu) a 2004-es kastélyprogram címszó alatt nem szerepel az üzleti ajánlat, s a regionális irodájában sem tudnak többet a kezdeményezésről. Pedig a soproni telefonszámon már egy érdeklődő is akadt, aki a Dunántúlon kastélyt keresett magának.

Valószínűleg ő lehet az is, aki a sopronhorpácsi önkormányzatnál befektetőként jelentkezett. A helyiek azonban – éppúgy, ahogy a regionális iroda – nem tudtak arról, hogy a kastély eladó, így használható válasszal sem szolgálhatott. A Kisalföld a hivatal zöldszámán (06-80/203-956) tudta meg, hogy a Széchenyi-kastély szerepel a huszonhetes listán.

Tíz család lakja

A kúriában jelenleg tíz család lakik, ők kutatóintézeti munkatársak. Van, aki csaknem húsz éve él a kastélyban kialakított lakások egyikében. Az ingatlan állapotát egyébként közepesnek minősítik a helyiek, mondván, még lakható, de a tetőt záros határidőn belül fel kellene újítani.

Arra a felvetésünkre, hogy egy forintért akár az önkormányzat is megvehetné az ingatlant, azt a választ kaptuk: elvileg nem kizárt, de ehhez egyrészt a képviselő-testület döntése szükséges, másrészt pedig sok pénz. Az önkormányzat egy-két millió forintot talán még tudna áldozni a felújításra, de több tízmilliót biztosan nem. Egy kastély renoválása pedig ennyibe kerül.

Két hét múlva nyitás

Erre jó példa a hédervári kastély, amely két és fél éves „halódás” és biztonsági őrzés után hamarosan ismét látogatható lesz. Az új bérlő (ez esetben nem vevőről van szó) március 11-én nyitja meg a település „ékkövét”, ahol ősztől szálloda és étterem működik. A kastély felújítására csaknem százmillió forintot költött, s a renoválás közben szembesült azzal, hogy a pénzen túl számos kihívással kell még megküzdenie. A műemlékvédelmi előírásokat ugyanis be kell tartani, ami miatt legalább másfél évet csúszott a nyitás.

Addig nem is látogathatták az érdeklődők a műemléket, lakattal, illetve őrző-védő kft. embereivel felügyelték.
Az 1989-ben felújított kastély egyébként a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány tulajdona. A korábbi bérlővel támadt vita után három éve zárták be az épületet. A kuratórium ezután lázasan keresett egy számára elfogadható bérlőt, hiszen a kastély állagmegóvó téli fűtését és őrzését a közalapítvány kasszájából kellett finanszírozniuk. A márciusi megnyitó után tizenkilenc szobával negyvenhét vendég fogadására lesz alkalmas a hotel.

Megyei ingatlanok besorolása

Az országban nyolcszáz védett kastélyt tartanak számon, kilencven ezek közül állami tulajdonú. A megyét tekintve a besorolás szerinti legmagasabb kategóriát, a „kulturális közcél szempontjából kiemelt kastély” minősítést a fertődi Esterházy-kastély kapta. Szintén állami tulajdon és kulturális közcél szempontjából fontos, de „csak” jelentős a fertőrákosi püspöki palota és a zsirai Rimanóczy-Pejacsevich-kastély. „Megfelelő kulturális intézményi keretek között jelenleg is működő kastély” a nagycenki Széchenyi, amelynek turisztikai hasznosításáról a közelmúltban készült tanulmány (múlt pénteken a megyeházán ismertették).

„Minőségi országbemutatásra esélyes, több alternatívában is hasznosítható” a dénesfai Cziráky-kastély, ahol jelenleg a kapuvári kórház rehabilitációs osztálya működik. Külön kategória a „megfelelő intézményi keretek között jelenleg is működő kastély”, ahová a mihályi Dőry-kastély és a szanyi püspöki kastély tartozik. Az előbbiről szintén tudni lehet, hogy befektetőt vonz, az utóbbiban könyvtár és idősek otthona működik. Végül pedig a sopronhorpácsi Széchenyi-kastély, amely „a műemléki törvény mellékletében nem szerepeltetendő” kategóriát kapta, s ezek szerint még egy pecsétet arról, hogy „eladó”.

Ki veheti meg?

Az állami tulajdonú kastélyokat csak magyar állampolgár veheti meg vagy külföldi kézre is kerülhet? Akár úgy, hogy a külföldi érdeklődő lesz a vevő, vagy például úgy, hogy a magyar vásárló továbbadja az ingatlant. Erre a kérdésre szerettünk volna még választ kapni, ám az említett zöldszámon azt javasolták, ezzel a Kincstári Vagyonigazgatóságot keressük, de csak később, mert a részletek kidolgozásában „kis csúszás van”.

A megszerzett szabadkártyák jövőre is érvényesek lesznek
A halasztás miatt nem vesznek el az eddigi eredmények.
Hibák, amiket ne kövessen el szellőztetéskor
Friss, oxigén dús levegőre mindig nagy szükségünk van, ezért érdemes odafigyelni a megfelelő szellőztetésre.
Eva Mendes tervezi a visszatérést
Utoljára 2014-ben állt a kamera elé.
Szabó István nem veszi át az életműdíjat
Kitüntetését a közelmúltban többen kritizálták ügynökmúltja miatt.
Gyász
„Ajkamra nem tudott panaszt csalni sem kín, sem fájdalom, de a halál legyőzött, nem volt irgalom. Emlékem azért itt hagyom köztetek, mindenkitől búcsúzom: isten veletek! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága feleségem, édesanyánk, nagymamám, testvérünk, anyósom és rokonunk, CSANAKI GÁBOR ISTVÁNNÉ szül. Töpler Ágnes életének 64. évében hirtelen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. február 28-án, pénteken 14 órakor lesz a gönyűi temetőben. Előtte engesztelő szentmisét tartunk 13.30 órakor a helyi katolikus templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
„Ami jót tett életében, érdeme legyen fent az égben. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Édesanyánk, Nagymamánk, Testvérünk, Sógornőnk és Rokonunk, FEKETE LÁSZLÓNÉ szül. Kállai Rozália életének 71. évében örökre megpihent. Temetése február 28-án, pénteken 15 órakor lesz a nyúli temetőben. Lelki üdvéért a temetés előtt, 14.15 órakor tartunk engesztelő szentmisét. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útján elkísérik, fájdalmunkban velünk éreznek, és sírjára a kegyelet virágait elhelyezik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Beteg teste elpihent már, de lelke még velünk jár. Mert nem hal meg, kit eltemetnek, csak az, kit elfelednek. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Férjem, Édesapánk, Nagypapánk, Apósunk, Testvérünk és Rokonunk, GRÉCZI EMIL 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 28-án, pénteken 13 órakor lesz a soproni Szentlélek-templomban. Ezt követően helyezzük örök nyugalomra a Szent Mihály-temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így szívetekben tovább élhetek. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, drága édesapánk, nagyapánk, apósunk, testvérem és rokonunk, CSIZMADIA JÁNOS vaspusztai születésű életének 76. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. február 29-én, szombaton 13 órakor lesz a gönyűi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
„Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már. Nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága nagybátyánk, sógorunk és rokonunk, HARSÁNYI ISTVÁN a Rába MVG nyugdíjas technológusa életének 81. évében, méltósággal viselt, súlyos betegségben elhunyt. Végakaratát tiszteletben tartva, szűk családi körben eltemettük a győrszentiváni régi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki Dr. Agyemang-Prempeh Kofi Főorvos Úrnak és a győri kórház onkológiai osztálya dolgozóinak áldozatos munkájukért. Gyászoló család
„Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már. Nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH IMRÉNÉ szül. Gáncs Ágota életének 68. évében türelemmel viselt betegségében, csendesen elhunyt. Temetése 2020. február 28-án, pénteken 14.45 órakor lesz a páli katolikus temetőben. Előtte engesztelő szentmise 14 órakor a páli templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
„Csillag volt, mert szívből szeretett, s mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben él és örökké ott marad. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédim, anyósom, testvérünk, keresztanyánk, sógornőnk, nagynénénk, rokonunk és barátnőnk, DANCZ JÁNOSNÉ életének 73. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2020. február 27-én 13.30 órakor lesz a beledi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
„Nem fogjuk már elgyengült kezed, nem simítjuk őszülő fejed, nem tekint ránk aggódó szemed, marad a csend. Mindent köszönünk neked. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, rokonunk és ismerősünk, BAKACS JÓZSEFNÉ szül. Kökény Erzsébet életének 85. évében hosszú betegség után, csendesen elhunyt. Temetése 2020. február 29-én, szombaton 16 órakor lesz a Győrszemere-falusi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Nem hagytál itt minket, csak előre mentél, szereteted szívünkben örökké él.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZÉDELYI JÓZSEFNÉ szül. Kalmár Julianna életének 87. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. 02. 28-án, pénteken 13 órakor lesz a magyarkimlei temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
„Tested megpihent, a lelked messze jár, e földi útnak vége már. Ne félj a hosszú úttól, odafent már várnak, öleld át azokat, akik a kapuban várnak. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Édesapánk, Apósom, Nagypapám, Dédpapám, Élettársam, Testvérünk és Rokonunk, BALOGH TIBOR életének 77. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. március 2-án, hétfőn 14 órakor lesz a győrszentiváni új temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, dédnagypapánk, testvérem, sógorom és rokonunk, RASEK LAJOS nyugállományú őrnagy életének 82. évében rövid szenvedés után, csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 28-án, pénteken 15 órakor lesz Ásványrárón, a rárói temetőben. Engesztelő szentmisét lelki üdvéért 14.15 órakor tartunk a rárói katolikus templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és mély gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Szeretett Férjem, Édesapánk, Apósom, Nagyapánk, BAKATI JÁNOS életének 84. évében, súlyos betegségben elhunyt. Szerettünk búcsúztatását a kismegyeri katolikus templomban 2020. február 29-én 14.30 órakor szentmise keretében tartjuk. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal jelezzék. Köszönettel, a Gyászoló Család
Fájó szívvel emlékezünk KOMJÁTI KÁLMÁN (1934-1990) halálának 30. évfordulóján. Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem amit a szívünkben hordunk némán, csendesen. Szerető családod
Fájó szívvel emlékezünk DANKA ANIKÓ (Osli) halálának 1. évfordulóján. ,,Fojtogató csend, porrá zúzott könnycsepp, telő hold fényénél üvöltő emlékek. Hideg sírköveden pihentetjük kezünk, itt vagyunk ANYU! Rád emlékezünk! Szerető párod és gyermekeid
Mély fájdalommal emlékezünk drága szerettünk VICZAI PÉTER halálának 3. évfordulóján Három éve még együtt ébredtünk, három éve még egymást féltettük. De szerető szíved leállt, azóta lett számomra szomorú ez a világ. Néha tudni kell könnyek nélkül sírni, semmit sem szólni, csak csendesen tűrni. Fájni kell a szívnek, ha igazán szeret, mert fájdalom nélkül szeretni nem lehet. Örökké emlékezve Rád szerető családod