Ország-világ

2018.06.12. 14:20

Az alkotmányban tiltaná meg a Fidesz a hajléktalanságot

Fidesz: foglalják alkotmányba az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalmát!

A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy a most zajló alkotmánymódosítási folyamatban teremtsék meg annak jogi feltételeit, hogy ne legyen a jelenlegi formában megengedett az életvitelszerű közterületen tartózkodás. A kormánypárt arra hivatkozik, hogy minden hajlék nélküli ember számára biztosított a szálláshely és a munkalehetőség.


Bajkai István, a kormánypárt országgyűlési képviselője kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ezzel a módosítássál biztosítani lehetne, hogy a várost mindenki egyformán, igazi otthonaként tudja használni.

    

A Fidesz politikusa évtizedes problémaként jellemezte, hogy sokan életvitelszerűen használják a közterületeket, ami a közbiztonsági és közegészségügyi veszélyek mellett megterhelő a városban élőknek. 

    

Kiemelte: az állam és az önkormányzatok kiterjedt támogatási rendszert biztosítanak, azaz például nappali és éjszakai szálláshelyeket és egyéb ellátási formákat azoknak, akiknek az élete elnehezült és nem tudnak saját otthonban lakni.

    

Bajkai István arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendkívül sikeres közmunkaprogram mindenki előtt megnyitotta a munkavállalás lehetőségét, ennek köszönhetően pedig bárki gondoskodni tud megfelelő szállásról. 

    

A kormánypárti képviselő aláhúzta: Budapest nemcsak az itt élők otthona, hanem Magyarország és a Kárpát-medence szellemi, kulturális, gazdasági és politikai központja is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában