Ország-világ

2018.11.22. 11:49

Akár 10 ezer eurót is nyerhetnek a magyar ötletek az osztrák versenyen

Startup Live egyike a vezető startup akszelerációs programoknak Európában. A helyi startuppereket általános támogatásán túl céljuk, hogy összekössék őket a globális startup ökoszisztémával.

kisalfold.hu

2009 óta a Startup Live csapata több mint 100 programot szervezett, több mint 10.000 résztvevőnek 35 városban. Mindezek alatt 1500 pitchen vannak túl, és 500 fős mentori hálózatával egyedülállónak számítanak a világon. November 23-25 között bárki részese lehet ennek a professzionális élménynek, méghozzá a csodás osztrák kisvárosban, Eisenstadtban.


A Startup Pannonia olyan kezdeményezés, melynek célja az osztrák és a magyar startup ökoszisztémák összekapcsolása. Hogy is lehetne ezt jobban megtenni, mint egy két és fél napos hackathon keretében. Jelentkezz akár ötlettel, ötlet nélkül vagy csapatban és vegyél részt az első Startup Pannonia hackathonon.


A hétvége alatt munkádat egy nemzetközi mentor csapat fogja segíteni, hogy vasárnap délután egy validált üzleti ötletet mutass be a szakmai zsűrinek. Sőt értékes nyeremények várnak a résztvevőkre, mint a Pioneers Festivel jegyek (1.500 EUR értékben), Crowdfunding tanácsadás (1.500 EUR értékben) és egy 10.000 EUR befektetés a Pioneers Ventrues-től.


A hétvége alatt a Startup Live csapata gondoskodik arról, hogy ne maradj éhes vagy szomjas, és így csak az ötletedre tudj koncentrálni. Sőt a győri Kereskedelmi és Iparkamara limitált számban szállást is biztosít a magyar résztvevőknek.


Megéri még ma jelentkezni, hogy ne maradj le a lehetőségről! További információ és regisztráció itt. Kérdésekkel Tüske Tamáshoz fordulhatsz: [email protected]. A rendezvény az INTERREG V-A Ausztria-Magyarország Program ATHU052 – SMART-UP projektjének keretében valósul meg. A projektet az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában