Ország-világ

2020.06.21. 06:53

A VMSZ egyedüli magyar pártként indul a szerbiai választásokon

A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) adatai szerint országos szinten 21 lista indul a választásokon, a valamivel több mint 6,5 millió szavazópolgár összesen 3419 jelöltből választja meg a parlament 250 tagját.

A vajdasági tartományi parlament 120 helyéért 9 lista 875 jelöltje verseng.

A közvélemény-kutató intézetek felmérése szerint minden szinten a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) szerezheti meg a legtöbb szavazatot, akár a voksok 58 százalékát is. A második helyre az Ivica Dacic vezette, balközép Szerbiai Szocialista Párt (SPS) a legnagyobb esélyes 12,5 százalékkal, míg 4,9 százalékos támogatással a harmadik legnépszerűbb induló az ellenzéki Aleksandar Sapic olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó nevével fémjelzett lista.

A mintegy 250 ezres vajdasági magyarság legerősebb pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) egyedüli magyar pártként indul a választásokon. A VMSZ-nek eddig négy képviselője volt a belgrádi törvényhozásban, a vajdasági parlamentben pedig hat. Az önkormányzatok közül Zentán, Magyarkanizsán, Topolyán, Szabadkán és Kishegyesen számít nagyobb támogatottságra a párt.

A választópolgárok 7 és 20 óra között adhatják le voksaikat. A végleges eredményeket várhatóan csütörtökig közzéteszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában