Ország-világ

2020.09.20. 08:27

A kifutó szériához ért az MSZP

A politológus már tíz éve is a szocialista párt végét vizionálta.

Az MSZP tisztújítását a „kifutó széria ülésének” nevezte Zárug Péter Farkas politológus, aki már a 2009-es EP választások után prognosztizálta, hogy az MSZP-nek tíz éven belül vége lesz. Deák Dániel, a XXI. Századi Intézet vezető elemzője úgy vélte, hogy Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes személyében olyanok irányítják a szocialista pártot a 2022-es országgyűlési választásig, akik készek teljesen leépíteni az MSZP identitását és betagozódni a Demokratikus Koalícióba – írja a Magyar Nemzet.

Az MSZP tét nélküli, ámde annál szánalmasabb tisztújító elnökség választását – amelyen a kihívó nélkül induló Tóth Bertalant és Kunhalmi Ágnest választották társelnöknek – egy kifutó széria ülésének tartja Zárug Péter Farkas politológus, aki a lapnak elmondta: „Tartom az immár 11 évvel ezelőtti állításomat, maximum 1-2 évet tévedek, de 2009-ben még nem sokan gondolták úgy, hogy bizony ez valósággá válik egy évtizeden belül. Pedig, ha akkor alaposan megvizsgáltuk mindazon jelenségeket, amelyek a pártot körülvették, akkor világosan látszott, hogy egy elkövetkező választási bukástól számítva, ami 2010-ben bekövetkezett,

a párt előtt csak a lejtő áll. Kimerülnek forrásaik, nem tudják feloldani a Gyurcsány problematikát,

rekrutációs képességük, vagy utánpótló erejük napról napra csökken, belharcok elé néznek, s a pártbürokráciáját nem lesz képes a közigazgatásban tartani, vagy oda kimenteni, s így karrierkínálati képessége elfogy„ – idézte fel Zárug akkori jóslatát, ami véleménye szerint szinte szó szerint bekövetkezett. Hozzátette:

Horn Gyula ma már nem is nevezné MSZP-nek azt, amit ma látna, de ha Hiller István a szívére teszi a kezét, akkor így lehet ezzel ő is.

A Mesterházy-Tóth belharc Zárug szerint már valójában arról szól, hogy ki oldja fel ezt a csonkpártot valami nagy ellenzéki összefogásban, s kik legyenek azok, akik még átülhetnek egy másik politikai képződmény életmentő hajójába, mielőtt történelmi süllyesztőbe kerül az állampárt egykor hatalmas utódpártja.

”A párt kifutó szériája ez a csapat, akiknek utolsó működésükről talán egy néhány mém fog fennmaradni az interneten,

miszerint a női társelnökük egyszer Blaha Lujzaként teátrálisan visszapattintotta magát egy zárt ajtóról. És nagyjából ezzel vége„ – fogalmazott az elemző.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a lapnak úgy értékelt, hogy Gyurcsány Ferenc a legnagyobb nyertese az MSZP mostani tisztújításának, hiszen Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes személyében olyanok irányítják a pártot a 2022-es országgyűlési választásig, akik készek teljesen leépíteni a szocialista párt identitását és betagozódni a Demokratikus Koalícióba.

”A koalíciós társakkal történő egyeztetés Kunhalmi Ágnes feladata lesz. Ő Gyurcsány Ferenc és az MSZP közös jövője kapcsán még évekkel ezelőtt úgy nyilatkozott, „vannak pártok, akik valamikor egyek voltak, aztán szétszakadtak, és még lehet, hogy egyszer egyek lesznek”.

Az MSZP most megválasztott női társelnöke Tóth Bertalanhoz hasonlóan tehát nem az MSZP megerősítésében lesz érdekelt, hanem abban, hogy a legelőnytelenebb alkut is elfogadtassák majd a párttal

az ellenzéki közös lista kapcsán, amelynek eredményeként várhatóan csak néhány ismert szocialista politikus juthat majd be a parlamentbe – fejtette ki a politológus. Szavai szerint a mostani tisztújítási folyamat megmutatta, hogy az állandóan a demokratikus értékek fontosságát hangoztató baloldal valójában fittyet hány a demokráciára, a legantidemokratikusabb módon, különféle adminisztratív eszközökkel lehetetlenítették el azt, hogy Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes mellett bárki más is elindulhasson a társelnöki pozícióért. A jelenlegi pártvezetés – folytatta – vélhetően érezte azt, hogy ha Mesterházy Attila megmérettethette volna magát, akkor valódi kockázatot jelentett volna rájuk nézve. „Emlékezetes, Mesterházy 2018-as tisztújításon egyszer már megszorongatta Tóth Bertalant, amikor csupán 54-46 százalékos arányban nyert vele szemben. Így érthető volt az aggodalom, Tóth Bertalanék nem akarták még egyszer kockáztatni a hatalmukat. A 86 százalékos eredmény ugyanakkor azt jelzi, hogy érezhető ellenállás van velük szemben a párton belül, hiszen más pártokban egyedüli indulók esetén lényegesen magasabb támogatottság szoktak nyerni a pártelnökök” – fogalmazott Deák Dániel, hozzátéve: a mostani tisztújítás lehet az utolsó ilyen eseménye az MSZP-nek, hiszen

a párt jelenlegi támogatottsági szintje rendkívül alacsony, önállóan már be sem jutnának a parlamentbe,

a közös indulás miatt pedig saját frakciójuk sem lesz 2022 után. Mint rámutatott, a mostani választás lesz az első olyan, amikor nem az MSZP visz be más pártokat a hátán az országgyűlésbe, hanem neki kell kuncsorogni más pártoknál a befutó helyekért. „Ez könnyen eredményezheti a már egy évtizede haldokló szocialista párt végleges feloldódását a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalícióban, mely párt az MSZP-vel szemben erős identitással rendelkezik és hosszútávú stratégiákban gondolkodik” – zárta értékelését Deák Dániel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában